Amiről az átlagos sakkozó csak álmodozik: élet 2400 élő felett!

juhaszkristofosakkozik.jpg

Juhász Kristóf

20150531_153207.jpg

Juhász Ármin

Kezdjük a legelején: ki tanított meg sakkozni, és miért pont ezt a táblajátékot szeretted meg?

Juhász Kristóf: Az oviban tanultam meg sakkozni. Ki volt téve egy sakk-készlet, amivel elkezdtem játszani. Egy csoporttársammal összevesztünk egy helyzeten, hogy az most sakkmatt-e. Rögzítettük az állást, és levittük egy klubba megkérdezni a mestert. Én ott ragadtam.

Juhász Ármin: Első tanítómnak talán a bátyámat mondhatnám, illetve anyukámmal sakkoztam régebben. Eleinte a birkózás volt a sportágunk Kristóffal, de fokozatosan kiegyenlítődött a kettő, majd a Vasas SC igazolt játékosa lettem, ahonnét az út egyenesen vezetett a siker felé.

Hány évesen tapasztaltad meg először a versenytermek izgalmát?

Juhász Kristóf: Nyolc éves voltam.

Juhász Ármin: Első komolyabb versenyem az U9-es magyar bajnokság volt Nyíregyházán, itt nem értem el maradandó sikert, de motivált, hogy jobb és jobb legyek. Előtte csak kerületi versenyen indultam.

 Könnyebb volt a sakkot tanulni, versenyezni, hogy a testvéred is sakkozik?

juhasztesok.jpg

Balra a Juhász testvérek

Juhász Kristóf: Én vezettem be a sakkot abszolút a családba, előttem senki nem játszott. Azóta meg édesapámat leszámítva mindenki. Erre büszke is vagyok.

Juhász Ármin: Igen, nagy segítségnek számított, hogy bátyám is sakkozó. Rögtön a kezdetektől komoly, elismert edzőket választottunk tanárnak, illetve ez a versenyeken segített/ segít a mai napig a felkészülésben. Örök élménynek számít számomra, amikor bátyámmal ketten felültünk a vonatra és közösen versenyeztünk külföldi felnőttek ellen.

Kiktől tanultál sakkozni?

Juhász Ármin: Akiknek hálás vagyok a sakkban, és segítették/ segítik munkámat: Horváth Júlia, Káposztás Miklós, Kovács H. Zoltán, Horváth József és Juhász Kristóf. Illetve a Maróczy Géza Központi Sakkiskola is sokat hozzátett, ahol nagyon színvonalas és jó hangulatú társaság gyűlt össze a legjobb ifikkel és képzett edzőkkel.

A sakkozók között ki a példaképed, illetve kinek a sakkstílusa áll hozzád a legközelebb?

Juhász Kristóf: Magnus Carlsen játszmáit mindig nagy érdeklődéssel figyelem, de ez kicsit közhely. Az ő játszmáit ki nem szereti?!

Egyébként Vlagyimir Kramnyik stílusa áll nagyon közel hozzám.

Juhász Ármin: A világbajnokok közül Botvinnik, Petroszjan és Karpov a kedvencem. Játszmáikat, életrajzaikat mindig szívesen forgatom. A magyar sakkozók közül Lilienthal Andor és Barcza Gedeon a példaképem.

Szerinted ki (volt) minden idők legerősebb sakkozója?

Juhász Kristóf: Magnus Carlsen az. Bár Kaszparov sem játszott rosszul.

Juhász Ármin: A régi nagymesterek közül Aljechin és Fischer. A mostaniak közül egyértelműen Carlsen. Most inkább azt lenne nehéz megmondani, ki a második utána…

Milyennek látod Magyarországon a sakkozók helyzetét, jövőjét?

Juhász Kristóf: Sok fiatal tehetségünk van, illetve van egy Rapport Ricsink és egy Gleduránk. De a nemzetközi mezőny mintha kicsit előrébb tartana.

Juhász Ármin: Azt gondolom, hogy a sakk az utóbbi években egyre népszerűbb lett. Egyre többen tanulnak sakkot az iskolákban, óvodákban, az ifjúsági versenyeken is mintha több induló lenne. Talán nem a mennyiséggel, hanem a minőséggel van a baj. Ha komolyabb, képzettebb edzők foglalkoznának a gyerekekkel a kezdetektől fogva, sokkal könnyebben és gyorsabban lehetne sikereket elérni. A másik, amit még szívesen látnék, azok a nagy versenyek Magyarországon. Zalakaros kivételével (ami sajnos, sokaknak üti az iskolai vizsgáit) nehéz erős open versenyt találni.

Gyakori probléma, hogy a sportolók túlterheltek, nehezen tudják beosztani az idejüket. Te hogyan tudod a sakkozást összeegyeztetni a magánéleteddel, tanulással?

Juhász Kristóf: Nem könnyű. Ezért is indulok az utóbbi időben sokkal kevesebb egyéni versenyen, és inkább csak a csapatbajnokságokra koncentrálok. Egyetemre járok, sakkozom, sportolok, dolgozom és magánéletet élek. Elég sok ez így együtt.

 Ember legyen a talpán, aki profi szinten tud sportolni, és mellette másra is marad komolyabban ideje!

Juhász Ármin: Igen, ez a legtöbb sakkozónál is probléma. Sajnos, nem csak a sakkmérkőzésen, hanem az életben is sokszor időzavarba kerülünk. Én precízen el szoktam tervezni, hogy mennyi időt szánok a sakkra, a tanulásra és a kikapcsolódásra. Az iskolám szerencsére elenged a legtöbb fontos versenyre, így nem panaszkodhatom. Barátaim meg egyértelműen mellettem vannak minden verseny előtt és után is, segítenek a felkészülésben, illetve ünneplünk, ha jó eredmény születik.

A modern versenysportokat teljességgel uralják a doppingszerek. Nem túlzás, ha azt írom, nincs versenysport doppingolás nélkül. Szerinted a különféle teljesítménynövelő szerek a szellemi sportokban is meg fognak jelenni? Vagy már késő ezen aggódni, mert a sakkozók egy része valószínűleg tiltott szerek hatása alatt versenyez? 

Juhász Kristóf: A fizikai sportokban ez alapvető dolog, de a szellemi sportokban… ott inkább az okostelefonok, okosórák és társai a teljesítményfokozók, nem a dopping.

Juhász Ármin: Erre a témára nincs túl sok rálátásom, azt gondolom, hogy biztos van, aki használ ilyeneket, de egyelőre még nincs olyan szer, amitől bizonyítottan jobban sakkozik az ember. Vagy ha valaki tud ilyet, akkor szóljon! J

Szerinted csökkent a női és a férfi sakkozók közti játékerő különbség az utóbbi évtizedben?

Juhász Kristóf: Ha a sok éves tendenciákat nézzük, akkor mindenképpen. De ezzel együtt, a különbség óriási.

Juhász Ármin: Pontosan nem tudni miért, de a férfiak még továbbra is dominálnak a sakkversenyeken.  A nagyjából 200 Élőpont különbség megmaradt, ezt egyedül Polgár Judit tudta átlépni. Idővel szerintem lesz még olyan női sakkozó, aki a 2700 Élőpontot el fogja érni.

Mi a véleményed a számítógépes sakkprogramokról? Érdemes velük gyakorolni? Segítenek a gépek felkészülni egy versenyre?

Juhász Kristóf: Persze, elengedhetetlen a mai felkészüléshez elemzőprogramot használni. Ám nem ezzel kell gyakorolni, arra ott vannak az edzők, könyvek. Az engine csak egy mankó.

Juhász Ármin: A felkészülést és az elemzést egy bizonyos szint fölött nem lehet elhanyagolni. Nagymestereknek egyre jobb és jobb számítógépük van, hogy egy erős programmal újításokat keressenek. Ez lett a sakk, a kreatív megnyitások egyre kevesebbszer fordulnak elő. Persze amíg nem címviselő az ember, addig a könyvekkel jobban lehet haladni, mint a laptop előtt ülni és nézni a Houdini értékelést.

Sportolsz még valamit a sakkozáson kívül?

juhaszkristofonyert.jpg

Juhász Kristóf

Juhász Kristóf: Igen. Nyolc évig birkóztam, abból négyet versenyszerűen.  Körülbelül három éve hagytam abba. Azóta konditerembe járok, de az utóbbi egy évben ez túlnőtte magát a sima kondizáson, testet építek. Heti öt-hatszor, edzéstervet követve, a táplálkozásomra is maximálisan odafigyelve. Ez körülbelül olyan, mint egy másodállás. De nagyon-nagyon szeretem csinálni.

Juhász Ármin: 3 évet birkóztam, de a sok vele járó teendő és a sakk miatt abbahagytam. Jelenleg futni járok, illetve a barátaimmal, hobbi szinten, de lelkesen focizunk.

Milyen céljaid, álmaid vannak még a sakkozás területén?

Juhász Kristóf: Közel-hosszútávú célom a nemzetközi mesteri cím elérése volt, amit most szeptemberben a FIDE jóvá is hagy nekem. A 2400-as élőhatárt is elértem, ez is nagy vágyam volt.

Hogy hogyan tovább? Szeretnék erősödni természetesen, jó nemzetközi mesterré válni. A nagymesteri cím nem tudom mennyire reális célkitűzés a jogi egyetem mellett. De természetesen ez az álmom.

Juhász Ármin: Célom a sakkban a nagymesteri cím megszerzése, és később tagja lenni a felnőtt olimpiai csapatnak. A versenysakk mellett szívesen foglalkozom feltörekvő ifi játékosok segítésével, akiket tanácsokkal és a tapasztalataim megosztásával próbálok a jó irányba terelni, hogy ők is korcsoportjuk legjobbjai közé tartozzanak. Kiemelném az öcsém fejlődését, aki másfél év alatt több mint 800 Élőt nyert. Álmom pedig a sakkolimpián érmet szerezni a magyar csapatnak, illetve a világbajnokjelöltek versenyén játszani a legjobbakkal.

12065853_570705519749494_4753312924495589969_n.jpg

Juhász Ármin

Melyik partidat tartod a legszebbnek? Megosztanád velünk?

Juhász Kristóf: Nehéz egy játszmát kiemelni, de a Zsirai Péter elleni győzelmem az U20-as Magyar Bajnokságról elég csinos kis parti.

Legszebb játszmáim egyike szerintem a 2014-es U16-os Sakkolimpián játszott partim, ami a forduló legjobb játszmája díjat is megkapta Mikhail Marin nagymestertől.

A másikat nem olyan régen játszottam Szerbiában egy nemzetközi mesterversenyen és egy éles gyalogáldozattal sikerült legyőznöm rutinos ellenfelem.

(161) Juhász,Kristóf (2343) - Zsirai,Péter (2207) [D85]

U20 Magyar Bajnokság (9), 10.02.2013

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Bc1 0-0 9.Vd2 [Eddig azonnal pörögtek a lépések, ellenfelem innen lassított le.] Va5 [Ez adott lépés.] 10.Hf3 [Ebben az elméleti alapállásban ellenfelem negyed órát gondolkodott.] Fg4 11.d5 Hd7 12.Hg5 Hb6 [Ezt a lépést lebecsültem, mert gondoltam, hogy b6–on rosszul áll a ló.Ám ez nem volt jogos, mert a4–en kellemetlen lehet a huszár a c3 gyalogra nyomást gyakorolva.] 13.c4 Vxd2+ 14.Kxd2 h6 15.h3 Fd7 16.Hf3 Bac8 [Itt kezdtem felfigyelni rá, hogy nem nagyon találom el ellenfelem lépéseit.Ez nagyon nem Grünfeld-védelem szellemű lépés.] 17.Fd3 [Elégedett voltam a megnyitás kimenetével.] e5 [Elég statikus lépés, meglepődtem rajta.]

diagram001_290.png

18.Hg1 f5 19.f3 [Nagyon elégedett voltam az állásommal.] Bc7 20.He2 Hc8 21.Hc3 Hd6 22.a4 f4 23.Ff2 [Az állás eléggé lezárult.Az nyilvánvaló, hogy csak én tudok játszani, de kérdés, hogy át lehet-e törni.Másfelől meg még nekem az a problémám, hogy át tudok-e törni, neki azért ezt elég kellemetlen lehet játszani.] Kh7 24.Hb5 Fxb5

diagram002_166.png

25.cxb5 [Ebben van a kakó. A tervem az volt, hogy nyomást gyakorlok a c-gyalogra, kihúzok belőle egy ...b6–ot. Ha ez megva, majd a5 után betörök bástyáimmal az a-vonalon.Ez így is lett.] b6 26.Fc4 [Gondoltam úgysem kell sietni, van időm blokkolni az esetleges ellenjátékot.]  Ba8 27.Kd3 Ff6 28.Ba1 Bb8 29.a5 Kg7 30.Ba2 Bb7 31.Bha1 Kh7 [Jó érzésekkel tölt el, amikor ellenfelem csak ide-oda tud lépni.] 32.Fe1 Kg7 33.axb6 axb6 34.Ba8 Kf7 35.B1a6 Kg7 36.Fc3 [Javítgatom a figuráimat.Persze kérdés, hogy át lehet-e törni.] Kf7

diagram003_71.png

37.Fa5 [Hihetetlen lépés, nagyon büszke vagyok rá. A bombabiztos sötét pozíciót ezzel kirobbantom.Az állás kulcsa az aktív királyom.] Hxc4 38.Kxc4 bxa5 39.d6 Bd7 40.Kxc5 Fd8

diagram004_33.png

41.Kc6 [Itt vált tisztává, hogy teljesen nyerve vagyok.]  Fe7 42.dxe7 Bdc7+ 43.Kd6 Bxe7 44.b6 Bbd7+ 45.Kc6 Bd2 46.B6a7 Bxg2 47.Bxe7+ Kxe7 48.b7 Bc2+ 49.Kd5 1-0

Juhász Ármin (2268) - Munkhabayar Gijir (1967) (A15)

World Youth Chess Olympiad, 2014.12.13

1.Hf3 Hf6 2.g3 g6 3.b3 Fg7 4.Fb2 b6 5.Fg2 Fb7 6.0-0 0-0 7. c4 d6?! 8.d4 Hbd7 9.Hc3 Be8 10.Vc2 e5 11.d5 e4 12.Hg5 e3 13.f4! Fc8 14.Hb5! Hc5 15.Hd4 Fd7 16.Bad1 a5 17. f5+Ve7 diagram001_292.png 18.Hge6!! fxe6 19.dxe6 Fxe6 20.fxe6 Bac8 21.Hc6 Vf8 22.Fd5! Kh8 23.Bxf6 Fxf6 24.Bf1 1-0

Juhász Ármin (2375) - Radlovacki Jovan (2343) (E15)

Novi Sad Masters, 2016.04.25

1.d4 Hf6 2.c4e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 b5 6.cxb5 Fxb5 7.Fg2 d5 8.0-0 Fe7 9.Hc3 Fa6 10.Ha4 Hbd7 11.Hc5 Fxc5 12.dxc5 Hxc5 13.He5 Hfd7 14.Hc6 Vf6 15.Fa3 Fb5 16.Hd4 Bb8 17.Bc1 Ha6 18.Vd2 c5 19.Hxb5 Bxb5 20. Fb2 Vg6 21.e4! 0-0 22.exd5 e5 23.f4! f6 24.fxe5 fxe5 25.Bxf8+ Kxf8 26.Bf1+ Ke8 27.Fxe5 Hxe5 28.Ve2 Bb7 29.Vxe5+ Be7 30.Vf4 Bf7 31.Be1+ Be7 32.Fe4! Vf6 33.d6 Vxf4 Fc6+ 1-0

A végállás:

diagram002_167.png

Ármin, a legutóbbi, U18-as Európa Bajnokságon csapatban ezüstérmet szereztél. Melyik partidat érezted a legnehezebbnek és a legkönnyebbnek? Miért?

Végig erős ellenfelekkel játszottam, egyértelműen az volt a benyomásom, hogy jobban játszottak Élőpontszámuknál. Az első fordulóban aratott győzelmem viszonylag egységes volt az osztrákok ellen, ott a középjátékban túljátszottam fiatalabb ellenfelem. A legnehezebb pedig egyértelműen Izrael ellen volt, ott sajnos veszítettem. Az elején tartottam az egyenlő állást, és a középjátékban belemehettem volna egy egyenlő végjátékba, ami szinte biztos döntetlennel végződött volna. Azonban úgy éreztem, a csapat nem áll annyira jól, ezért megpróbáltam kockáztatni, bonyolítottam a küzdelmet. Sajnos, időzavarba kerültem, hibáztam és ezt ügyesen használta ki az ellenfelem.

Milyen eredményre számítottál közvetlenül a verseny előtt?

A válogatottunk első helyre volt rangsorolva, ami nyilván bizakodásra adott okot. Másfelől így nagyobb volt a csapat lelki terhe. Mivel az utóbbi években 4. volt a magyar csapat, ezért a dobogó volt a célom. Ez persze könnyedén sikerült, hajszállal maradtunk csak le az első helytől.

Elégedett vagy saját teljesítményeddel?

Különösképpen nem voltam megelégedve, de nem mondanám rossznak se. Inkább pechesen jött ki a lépés. 6/3,5 pontom lett, ezzel én lettem a legjobb tartalék játékos a versenyen.

Hogyan sikerült felkészülnöd a versenyre? Kitől kaptál segítséget?

Sokat készültem a versenyre, új megnyitásokat is bevetettem. Abban biztos voltam, hogy a kemény munkának meglesz az eredménye. A versenyen munkámat segítette Horváth József nagymester, Juhász Kristóf nemzetközi mester és a titkos szekundánsom, akit most nem neveznék meg.

Kívánjuk, hogy érjétek el a magatok elé kitűzött célt!  Szép sikereket!