Miért nem tudnak veszíteni a nők ellen egyes férfiak?

Kétségtelen, hogy a sakkban nagyon nehéz veszíteni, bárki legyen az ellenfél. Ugyanakkor a címben feltett kérdés költői, hiszen nagyon jól tudjuk, miért nem tud „az erősebbik nem” veszíteni a „gyengébbik nemmel” szemben. Egy sportember azonban nem viselkedhet úgy, mint egy sértődött gyerek vagy mi rosszabb, nem vetemedhet csalásra.

A mostani két példa nagyon jól megmutatja, hogy a férfiak egója miképpen bolondul meg, ha a sakkversenyen szoknyát hord az ellenfél.

2009-ben, a Villámsakk Világbajnokságon történt, hogy  Magnus Carlsen (a jelenlegi világbajnok) Alexandra Kosteniuk ellen előbb csalni próbált, majd amikor felfogta, hogy ez lehetetlen a táblára irányuló videokamera miatt, kézfogás nélkül elhagyta a helyszínt.

20091116_100carlsen-kosteniuk-768697.jpg

A sakkban kevésbé jártasabbaknak mondom el, hogy a sakkjátszma kézfogással kezdődik és ér véget. Extrém modortalanságnak számít ennek az elmaradása. A másik fontos szabály, hogy a "fogott figura lép". Ha a megérintett figurával mégsem lép a sakkozó, az már nem a modortalanság, hanem a csalás kategóriája. Carlsen sajnálatos módon az alábbi állásban csalni próbált.

pos131_1.jpg

Magnus Carlsen - Alexandra Kosteniuk (2009)

Világos lép!

A későbbi férfivilágbajnok előbb a harmadik soron álló bástyájával lépett e2-re, viszont a másodperc töredéke alatt rájött, hogy Vxf2 után elvesztette a játszmát, így visszatette az eredeti állást, és az első soron álló bástyát dobta e2-re. Alexandra nagyon helyesen azonnal reklamált, Carlsen pedig sértődötten felpattant az asztaltól a már említett kézfogás nélkül.

kosteniuk-carlsen-736827.jpg

A reklamálás pillanata

Ennél sokkal súlyosabb eset volt, amikor Garry Kaszparov 1994-ben Polgár Judit ellen csalt. Kaszparov sosem volt Grál lovag, de amit Linaresben művelt az több mint 20 év távlatából is felháborító.

garri-kaszparov.jpg

Közönséges csaló a sakkozás 13. világbajnoka!

pos133.jpg

Polgár Judit - Garry Kaszparov (1994)

Sötét lép!

Ebben az állásban a világbajnok bőven nyerésre áll. A kézenfekvő Bxb2 helyett Kaszparov azonban Hc5-öt lép, ami teljes butaság. Hamar rádöbben, hogy Fc6 után minőséget veszít, ezért a már c5-re helyezett huszárt f8-ra helyezi, és később a partit megnyeri.

Miután Judit nem tartózkodott a táblánál, bár messziről látta, hogy mi történt, az ügyben a helyszínen nem lépett fel. Ne feledjük, Judit ekkor még csak 18 éves, az ellenfél pedig a félelmetes világbajnok. Másnap Judit panaszt tett a szervezőknél, ám dacára a készült videofelvételnek, az ügy elsikkadt. Kaszparov ellen nem mertek fellépni a versenybírók.

moscow2002_pol-kas.jpg

Polgár Judit és Kaszparov jó párszor néztek egymással farkasszemet a táblánál

Nyilván egy sakkozó számára a sakk nem játék, hanem az élete. Ettől azonban még lehet egy sakkozó úriember, mint a Szpasszkij, és lehet egy törtető, nagyszájú csaló, mint a Kaszparov. Mindkettő világbajnok volt, de a megítélésük utólag már eléggé eltérő.