Ami ahhoz kell, hogy jó sakkozó légy

Alexander Kotov, szovjet nagymester szerint a jó sakkozó az alábbi tulajdonságokkal rendelkezik:

1. jártas a korszerű megnyitáselméletben

2. számos középjáték típust ismer. Tudja, hogy az egyes állásokban milyen módszereket, lépéseket, kombinációkat alkalmaztak más nagymesterek.

3. pontosan, gyorsan, helyesen ítéli meg az adott állást.

4. az adott állásból adódóan határozza meg a játéktervet.

5. pontosan, gyorsan, hibátlanul számolja át a táblán létrejövő változatokat.

Célunk, hogy oldalunk mindegyik ponttal foglalkozzon. Jó olvasást és tanulást!

Sakkelvek, sakktörvényszerűségek

Paul Morphy

1. a játszma kezdeti szakaszában – a megnyitásban – a legfontosabb feladat a haderő harmonikus és minél gyorsabb kifejlesztése.
2. a fejlődés befejezése, vagy legalábbis döntő fejlődési előny nélkül támadást indítani korai és céltalan.
3. a fejlődési előny érvényesítéséhez nyílt vonalakra, szabad átlókra van szükség.
4. aktív és passzív tisztek közti különbség figyelembevétele (helyzeti energia).
5. gyalogroham tisztek támogatása nélkül nem lehet eredményes. A gyalogroham akkor válik átütővé, ha sikerül vonalat nyitni (lehetőleg az ellenséges királyállás felszakításával egybekapcsolva).
6. az ellenfél állásában keletkezett gyengeségeket tartósítani (rögzíteni) és lehetőleg könnyű tisztekkel kell megszállni. A királyállás gyengesége különösen hatásossá teszi a gyalogrohamot.
7. jobb fejlődés mellett nyílt állásra kell törekednünk.
Morphy ezekből a legfontosabbnak a fejlődést és a tisztek aktivitását tekintette. Ennek érdekében szívesen áldozott gyalogot a megnyitásban (cseljátékok), vagy a játszma első szakaszában (kezdeményezés). Igyekezett ideális gyalogcentrumra szert tenni (e4, d4). Nagyon gyakran alkalmazott előőrsöt, még ha annak korai felszámolására számítani is kellett. Előretolt gyalogját sikerrel használta áttörésre is. Játékának vonása az „f” gyaloggal történő előrenyomulás. Kedvelt stratégiai törekvése a kötés.

Steinitz legfontosabb megállapításainak összegzése az előnyről és hátrányról:
1. Fejlődési fölény.
2. Nagyobb mozgékonyság.
3. A centrum feletti uralom.
4. Az ellenfél királyállásának a gyengesége.
5. Gyenge pontok az ellenfél táborában.
6. Gyenge gyalogok az ellenfél táborában (izolált, kettős, lógó és visszamaradt gyalogok).
7. Gyalogtúlsúly a vezérszárnyon. (A királytól távollévő gyalogtöbblet rendszerint könnyebben mozgósítható vagy a királyszárnyi akciót vezérszárnyi ellenlökéssel lehet gyengíteni. Ezt az ellenakciót az ottani gyalogtöbblet legtöbbször megkönnyíti.)
8. A nyitott vonalak birtoklása.
9. Futópár – futó és huszár, vagy két huszár ellenében.
10. Anyagi előny.
Steinitz szerint tehát a játszma kezdeti szakaszában ilyen előnyök szerzésére, illetve ezek ellentéteire, a hátránynak elkerülésére kell törekednünk. Amíg a két táborban az előnyök és a hátrányok egyensúlyban vannak, kerülnünk kell az olyan elhatározó jellegű akciót, mint a kezdeményezés, vagy éppen a támadás, helyette arra kell törekednünk, hogy különböző mesterkedésekkel (manőverezés, lavírozás, átcsoportosítás) megbontsuk az egyensúlyt a magunk javára.
Továbbiak:
1. Az elsáncolt király helyzete akkor a legbiztonságosabb, ha az előtte lévő gyalogok még az eredeti helyükön állnak. E gyalogok bármelyikének feltolása a királyállás bizonyos fokú meggyengülését vonja maga után.
2. Ha a futónak négy szabad mezője van, míg az ellenfél futójának csak három, akkor ez ugyan egészen parányi előny, de ha sok ilyen parány tevődik össze, akkor ezekből végül jelentős „plusz” keletkezik. Ha aztán létrejött ez a bizonyos „plusz” az állásban, csak akkor válik lehetővé, egyben szükségszerűvé a kombináció. Nem lehet eredményes a kombináció pozíciós túlsúly nélkül, és nem lehet döntő a pozíciós túlsúly kombináció nélkül. A lényeges túlsúly feszültséget teremt, a feszültség alkalmat a kombinációra. Ha ezt az utóbbi alkalmat elszalasztjuk, elenyészik a túlsúly is.
3. A király erős báb.
4. Centrumgyalogokkal akadályozzuk az ellenfél tisztjeinek a centrumba való beépítését, a sáncolást pedig lehetőség szerint halogassuk. Ha aztán az ellenfél olyan időpontban sáncol, amikor gyalogtámadás indítható a sáncállás ellen, akkor helyezzük a királyt biztonságba az ellenkező oldalon, és indítsunk támadást az ellenfél királyállása ellen.
5. A Morphy által oly sokszor megszerzett, majd vonalnyitások után érvényesített fejlődési fölény többnyire csak nyílt állásban, tehát a vonalnyitás következtében érvényesült. Ha az ellenfél el tudja érni a pozíció zárva tartását, akkor a fejlődésbeli fölénynek nincs különösebb jelentősége. Zárt pozícióban az eredményes támadás feltételei mások: a támadó fél állásában több pozíciós előnynek kell lennie, mint ellenfelében.
6. A gyalogoknak úgy kell előnyomulniuk, hogy minél több védelmet és támogatást (felvonulási terepet) nyújtsanak a tiszteknek.
7. Ha az ellenfél tisztjei zsúfoltan állnak, ne könnyítsünk cserével helyzetén.
8. Nem arra kell törekedni, hogy minél gyorsabban hozzuk játékba a tisztjeinket, hanem arra, hogy minél hatásosabban helyezzük el. Ha pedig ez több időt vesz igénybe, mint az ellenfél fejlődése, akkor tovább kell őrizni a pozíció zárt jellegét.
9. A futó előnye abban van a huszárral szemben, hogy messzire hat, tehát hazulról is képes támadni a célpontot az ellenfél térfelén, és egyidejűleg otthon még védő feladatot is láthat el. Ezzel szemben hátránya, hogy egyszínű figura, tehát vagy sötét vagy világos mezőkön mozoghat, ellentétben a „kétszínű” huszárral, amely bármelyik mezőt megszállhat. A huszár hátránya viszont, hogy haladása lassú, olykor 3-4 lépésbe is beletelik, míg hazulról támadhat ellenséges célpontot. A futópárnál azonban eltűnik az egyes futó hátránya, a kettő együtt szépen kiegészíti egymást: az egyik világos, a másik a sötét mezőket ellenőrzi. Csupán egyetlen hátrányuk marad meg így is: sem a saját, sem az idegen gyalogot nem tudják úgy átívelni, mint a huszár, mozgásukat tehát a gyalogfalanx korlátozza. Ezért van, hogy zárt állásban a huszárok többet érnek, nyílt állásban, laza gyalogalakulat mellett pedig értékesebb a futó, vagy pláne a futópár. Vigyázat, a zárt állásból könnyen lehet nyitott és fordítva.

Lasker életútjának fő jelentősége, hogy a sakkozás elsősorban küzdelem, harc.
Míg Steinitz csak a sakktáblán látható állást vizsgálta, annak értelmét kereste, s minden dolog nyitját ott akarta megtalálni, Lasker lényegesen továbbjutott. Annak az egyszerűnek látszó megállapításnak, - hogy a sakkjáték nem csupán két hadállás, hanem elsősorban két ellenfél gondolatvilágának összeütközése – a következtetéseit Lasker vonta le legelőször a legvilágosabban és legkövetkezetesebben, Ő hangoztatta először tudatosan, hogy nem csupán az ellenfélnek a táblán látható – állásbeli – gyengeségei ellen lehet és kell küzdeni, hanem a táblán nem látható felfogásbeli fogyatékosságai, olykor jellemhibái ellen is. Ismert az a laskeri elv, hogy ha az egyoldalú ellenfél a támadást kedveli, a védelmet azonban nem, akkor meg kell támadni és a védelembe kell visszaszorítani. Ha viszont a védekezést kedveli, akkor hagyni kell támadni. Persze ahhoz, hogy ezt eredményesen alkalmazhassa valaki, arra van szükség, hogy olyan sokoldalú sakkozó legyen, mint Lasker volt.
Lasker példája tehát arra tanít, hogy a sakkozói sokoldalúságunk tudatos növelése, fejlesztése az egyik legfontosabb versenyzői feladat. A versenyekre mindig úgy készült fel, hogy a várható ellenfelei játszmáit tanulmányozta, és megállapította – elsősorban nem azt, hogy milyen megnyitást kell választania, hanem azt -, hogy melyik az a stílus, ami nem fekszik a másiknak, milyen típusúak azok a hibák, amelyeket a leggyakrabban elkövet.

Modern állásértékelés

1. anyagi helyzet
2. tisztek elhelyezkedése
3. királyok biztonsága
4. királyok támadhatósága
5. gyalogszerkezet – hány szigetből áll, van-e szabad, van-e távoli szabadgyalog, izolált, dupla vagy hátramaradt gyalog az állásban.
6. van-e védtelen, támadható figura, gyenge pont.
7. milyen jellegű az állás – zárt vagy nyílt – ettől is függ a könnyűtisztek értékelése. A huszár a zárt, beállós, gyaloggal nem támadható pontokat kedveli, a futó a nyílt átlókat. A bástyáknak nyílt vonalak, sorok kellenek.
8. megvizsgáljuk, mely tisztek állnak jól, melyek állnak rosszul. Az ellenfélnél is. Vagy: el kell dönteni, hol fognak jobban állni a figuráink, milyen átcsoportosítást kell kikényszeríteni az ellenfél táborában. Más szóval: stratégiai értékelést kell adni a kiszámított változatokból előálló hadállásoknak.
9. az ellenfél legjobban álló tisztjeit igyekszünk lecserélni a mi rosszul állóinkra. A jól álló tiszteket igyekszünk megtartani.
10. megállapítjuk, hogy mely tisztek helyzetén kell javítani.
11. feltérképezzük a pont és mezőgyengeségeket.
12. tervkészítés, hogy tudjuk, mit akarunk, mire játszunk, hol kezdeményezünk, vagy éppen védekezünk.
13. taktikai motívumok becslése
14. végül a pozíciós becslés lehet statikus és dinamikus. Statikus, ami kevésbé változik: anyagiak, király biztonsága, gyengeségek, vezérek megléte. Ez mind hosszú távra szól, pár lépés alatt nem változnak. Dinamikus, ami folyton változik: fejlődés, gyalogszerkezet, figurák helyzete, vonalak és átlók.

Egyéb:

Ellenkező színű futók gyakran vezetnek a végjátékban döntetlenhez.

Az ellenfél szorult helyzetén ne könnyítsünk cserékkel.

Ugyanakkor anyagi előny esetén cseréljünk, jussunk el a végjátékig, hogy megnyerjük a partit.

Nyílt megnyitások esetében (e4-re e5) a c1 futót általában nem jó a nagyátlóra fejleszteni, mert legyengül az f4 mező. Többnyire a c1-h6 átlón áll a legjobban.

A bástya és futó együtt erősebb, mint a bástya és huszár. Viszont a vezér és huszár többnyire erősebb a vezér futónál.

Végjáték alapelvek: a bástya a gyalog mögött áll jól; a távoli szabadgyalog győzelmet jelenthet; a futópár ereje hatalmas; királyunkat a tábla közepe felé vigyük; ne lépjünk feleslegesen a gyalogokkal;

 

Az optimális lépés kiválasztása:

1. az anyagi helyzet. Az anyagi helyzet egzakt része a sakknak, hiszen egészen pontosan meg tudjuk számolni hány db és milyen fajta bábuval rendelkezik az ellenfél vagy a saját haderőnk. (Ám míg számolni könnyű, azt már nehéz eldönteni, hogy például mi ér többet: a futó vagy a huszár, a futópár vagy egy bástya és egy huszár, két bástya vagy egy vezér… A válasz az adott állásban rejlik és nem a bábuk általános értékében. Általános érték: vezér 9 pont, bástya 5 pont, futó-huszár 3 pont, gyalog 1 pont.)

2. addig nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy mi legyen az optimális lépés, amíg nem fedjük fel az ellenfél terveit. Vagyis, ha mi következünk lépésen, előbb mindenképpen vizsgáljuk meg, hogy ellenfelünk mivel fenyegeti a haderőnket. A fenyegetés ismeretében már képesek lehetünk az ellenfél elképzeléseit keresztezni vagy legalábbis kivédeni. A fenyegetés feltérképezésében a következő szempontok segítenek:
a, tisztek elhelyezkedése.
b, királyok biztonsága, királyok támadhatósága.
c, gyalogszerkezet – hány szigetből áll, van-e szabad, van-e távoli szabadgyalog, izolált, dupla vagy hátramaradt gyalog az állásban.
d, van-e védtelen, támadható figura, gyenge pont.
e, milyen jellegű az állás – zárt vagy nyílt – ettől is függ a könnyűtisztek értékelése. A huszár a zárt, beállós, gyaloggal nem támadható pontokat kedveli, a futó a nyílt átlókat. A bástyáknak nyílt vonalak, sorok kellenek.
f, megvizsgáljuk, mely tisztek állnak jól, melyek állnak rosszul. Az ellenfélnél is. Vagy: el kell dönteni, hol fognak jobban állni a figuráink, milyen átcsoportosítást kell kikényszeríteni az ellenfél táborában. Más szóval: stratégiai értékelést kell adni a kiszámított változatokból előálló hadállásoknak.
g, az ellenfél legjobban álló tisztjeit igyekszünk lecserélni a mi rosszul állóinkra. A jól álló tiszteket igyekszünk megtartani .
h, megállapítjuk, hogy mely tisztek helyzetén kell javítani.
i, feltérképezzük a pont és mezőgyengeségeket; tervkészítés, hogy tudjuk, mit akarunk, mire játszunk, hol kezdeményezünk, vagy éppen védekezünk. Van-e térelőnyünk, hogyan használjuk ki, vagy ha térhátrányunk van, miképpen játszunk.
j, taktikai motívumok becslése.
k, végül a pozíciós becslés lehet statikus és dinamikus. Statikus, ami kevésbé változik: anyagiak, király biztonsága, gyengeségek, vezérek megléte. Ez mind hosszú távra szól, pár lépés alatt nem változnak. Dinamikus, ami folyton változik: fejlődés, gyalogszerkezet, figurák helyzete, vonalak és átlók.

3. ha felfedtük az ellenfél terveit, azaz megvizsgáltuk a 2. pontban leírtakat, akkor jöhet a pontos számolás. A számolás abból áll, hogy az ellenfél minden egyes, lehetséges lépését számításba vesszük. A második és harmadik pontban leírtak körülményesek, de szükségesek és kifizetődőek.

4. most hogy az állást alaposan megismertük, ideje kitalálnunk a saját lépésünket. A tervünknek objektívnek kell lennie, merésznek és nem alapulhat blöffön. Ha lehetséges, ragadjuk meg vele a kezdeményezést. Számoláskor az összes lehetséges lépést, legyen az bármennyire képtelen, figyelembe kell venni. Mindez rendkívül időigényes. Az ígéretes lépéseket, amelyek a második és harmadik pontból és a saját sakktapasztalatunkból adódóan kerülnek a szemünk elé, alaposabban meg kell vizsgálni. Fontos, hogy a változatok között soha ne ugráljunk, hanem egyiket a másik után számoljuk át. Mielőtt megtennénk a lépésünket, vizsgáljuk meg, hogy a bábú, amelyikkel lépni kívánunk, mit védett az eredeti helyén - sok kellemetlenségtől óvjuk meg ezáltal magunkat.

Polgár Judit gondolatai:

A sakk annál inkább pszichológia, minél magasabb szinten játszol. Kigondolod, milyen állapotban lehet az ellenfeled, melyik megnyitást akarja majd választani, hogyan akar ellened játszani, mit gondol, mi a gyengéd. Aztán megnézed a versenyszituációt, hogy elég-e neki a döntetlen vagy nyernie kell, milyen típus, mindig küzd vagy hajlamos a döntetlenre, szolidabb vagy agresszívabb állásokat játszik-e. Ezeket persze nem kell mindig kielemeznünk, mert azért a tudatalattinkban ott van már, mire számítsunk. A legtöbb éljátékos 70 százalékban a megnyitással foglalkozik, mert azt lehet a legjobban előkészíteni. Van hozzá számítógépünk adatbázissal, gyakorlatilag az összes játszmáját ismerjük az ellenfélnek, melyik lépésre mit lép, azon belül melyik változatot. A táblánál a partik általában 35 és 55 lépés között vannak, nagyon gyakori, hogy az első 15-17 lépést, ha nem is tesszük meg olyan gyorsan, mégis ismerjük, mert megnéztük otthon. Közben persze gondolkozunk, mert több dolgot néztünk meg, és választani kell, hogy melyik volna jobb. A középjáték manapság már egybefolyik a megnyitással, végjátékról pedig akkor beszélünk, ha már a vezér, a bástya és több figura lecserélődött. Ha hosszú a végjáték, 70-90 lépésig is elhúzódhat a parti. De sokszor a végjátékig nem is jutunk el. Vagy nem egyenlő esélyekkel. A technikán is múlik, sikerül-e az előnyt a nyerésig fokozni.
Technikailag a legfontosabb talán, hogy úgy próbálj előrehaladni és egyre közelebb kerülni a nyeréshez, hogy egy irányba szépen legyűröd a másikat. Sokszor van a végjátékban, hogy nem a legjobb lépést keresem meg, hanem lavírozok, idegesítem az ellenfelet, aztán picit előrelépek, és javítok a helyzetemen, majd megint erre-arra. Fárasztom a másikat, aztán lépek egy konkrétat, ahol számolni is kell. Amikor már kevés az ideje, akkor esetleg ideges lesz, begörcsöl. Sokszor úgy állsz jobban, hogy objektíve nem nyernéd meg, de addig lépegetsz ide-oda technikásan, cseréled le a figurákat, hogy nyerésig vezeted.
A tudatosságnál fontosabb az intuíció, akármennyi időnk van, akármennyit számolunk, a vége többnyire az, hogy két lépés közül a megérzésünk alapján választunk. Ahogy fogy az idő, egyre inkább.
Az intuíciót rengeteg gyakorlópartival lehet megszerezni. Persze nincs az a felkészülési mennyiség, amitől nyugodt leszel, amíg a játszma nem fejeződik be, addig felpörgött állapotban vagy. Én elég jól összpontosítok, nagy küzdő vagyok, ki tudom magam kavarni a rossz állásokból is esetleg.