Polgár Judit tigrisvadászaton!

Avagy a magyar sakkozás reneszánsza

Tavaly Polgár Judit visszavonult a versenyzéstől, így a „durva” sakkra éhező rajongói kénytelenek a korábbi játszmáiból szemezgetni. Igen, durvát írtam, merthogy Judit mindig a brutális sakk híve volt, ami egyet jelentett a végsőkig küzdéssel, megalkuvás nélkül, hadd folyjon az a vér! Ez a fajta gladiátorharc egy olyan sakkvilágban, amely a biztonsági játékra törekedett és törekszik, vagyis „ha nem tudok nyerni, akkor jó a döntetlen is”, fokozott szimpátiára és figyelemre talált. Judit ezzel életet vitt a versenyzésbe, felkeltette az emberek érdeklődését, népszerűsítette és jelenleg is népszerűsíti a sakkot. Nagyon sok egyéb mellett ezt is megköszönhetjük Polgár Juditnak.

judit_polgar.jpg

Ha nem ismernénk Polgár Juditot, elhinnénk, hogy a durva és brutális sakk híve?

Magyarország jelenleg sakknagyhatalom, ám ha bejön Polgár Judit terve, és az iskoláinkban kötelező lesz a sakkoktatás, akkor egyrészt az ifjúság lényegesen magasabb szellemi teljesítményt fog nyújtani a jövőben, másrészt alighanem új dimenzióba lép majd a magyarok sakkteljesítménye.
Tény, hogy most sincs okunk szégyenkezni, igen előkelő helyen állunk az országok rangsorában, persze azért van még hová fejlődnünk.

post_192635_20150104150826.jpg

A tavalyi sakkolimpián a magyar válogatott ezüstérmes lett! Megelőztük Indiát, Oroszországot, Ukrajnát és az Egyesült Államokat is többek között! A csapat tagjai balról jobbra: Rapport Richárd, Almási Zoltán, Balogh Csaba, Polgár Judit és Lékó Péter.

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolja ki a FIDE (Nemzetközi Sakkszövetség).
A Nemzetközi Sakkszövetség 2015. április 1-jétől érvényes számítása szerint a sorrend:
1.Oroszország 2744 (230 nemzetközi nagymester, 511 nemzetközi mester, 2312 címviselő)
2. Kína 2704 (35, 33, 140)
3. Ukrajna 2689 (86, 198, 519)
4. Egyesült Államok 2673 (87, 131, 657)
5. India 2657 (36, 82, 260)
6. Franciaország 2656 (48, 103, 387)
7. Örményország 2651 (37, 25, 106)
8. Magyarország 2650 (52, 116, 441)
9. Hollandia 2634 (33, 81, 314)
10. Anglia 2632 (36, 58, 257)

A magyar sakkozók nyolcadikak a legerősebb sakknemzetek értékelésében! Elképesztő eredmény!
Egyből látszik, hogy Örményország kivételével mindegyik ország népesebb és többnyire tehetősebb nálunk. Következésképpen nyugodtan le merem írni, hogy a magyar embernek különleges tehetsége van a sakkhoz.

Bizonyításképpen következzék egy 1999-ben lejátszott Polgár Judit – Vishy Anand parti. Tudni kell, hogy Anand beceneve, agresszív játékstílusából adódóan, madrasi tigris. Mint látni fogják, szegény „csíkos bundájú fenevad” áldozatául esett a még harciasabb magyar lánynak.

post_53206_20110714140535.jpg

Vishy Anand, a madrasi tigris! 2007 és 2013 között ő volt a világbajnok.

1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 a6 6. Fe3 e6 7. g4?!

diagram001_12.png

Ez a Szicíliai-védelem Najdorf rendszerének Byrne-támadásának Perényi-változata, amely csak erős nyugtatók elfogyasztása után javallt, állandó orvosi jelenlét mellett. Hogy pontosan érzékeltessem, miről van szó: a Byrne-támadáshoz képest például a híres és félelmetes Evans-csel (a múlt századi romantikusok kedvenc fegyvere), olyan mint egy átlagos horrorfilm az Ördögűzőhöz képest. 7. - e5 8. Hf5 g6 9. g5 gxf5 9. – Hg8 10. Hh4 He7 11. Vd2 Fe6 12. 0-0-0 Va5 13. Kb1 fehérre előnyösebb változat.

diagram001_13.png

10. exf5 Ez a változat túlmegy a józanész és sakk ítélőképesség határán. Pestiesen szólva handabandázás az egész. A számítógép szerint Judit jókora hátrányban van. A gép legjobb javaslata 10. gxf6 f4 11. Fd2 Hd7 12. Ve2 Hxf6 13. f3 Fe6 14. 0-0-0. Randa egy változat.
10. - d5 és máris fenyeget egy újabb tisztvesztés.

diagram001_15.png

Egyéb lehetőségek: 10. - Hg8 11. Hd5 Fxf5 12. Fb6 Vxg5 13. Hc7 Ke7 14. Hxa8 egyenlő álláshoz vezet, vagyis az állás egyenlő, de aligha döntetlen! 10. – Hd7? viszont komoly hiba lenne: 11. Vh5 Hb6 12. g6 hxg6 13. Vxh8 Fxf5 14. h4 és Judit kitűnően áll. 11. Vh5 Vc7 esetén 12. 0-0-0 Hb6 13. g6… és ugyanaz, mint az előbb.

11. Vf3! mert 11. gxf6-ra d4 12. Fxd4 (12. Fc4 Vxf6? 13. Hd5 Vc6 14. Fxd4 Fb4+ történt egy 1996-os Shirov-Gelfand partiban, amit végül fehér megnyert. 12. – Vc7! lett volna a helyes – ez történt egy 1998-as Polgár Judit-Szvidler játszmában –, ami után 13. Vd3 dxe3 14. 0-0-0? exf2 15. Hd5? Vc5? következett, és kölcsönös hibák után Szvidler veszített.) 12. - Vxd4 13. Vxd4 exd4 14. Hd5 Ba7 15. Fd3 b5 és fekete állása sokkal esélyesebb.

11. - d4! 11. - He4 12. Hxe4 dxe4 13. Vxe4 Hc6 14. Fc4 Vd7 15. g6 fxg6 16. fxg6 Ve7 17. Ff7+ Kd7 18. 0-0-0+ és a másodhúzó csak kicsit áll jobban. 11. – e4? 12. Vf4 Fd6 13. Vh4 Fxf5 14. gxf6 Fe5 15. 0-0-0 Fxc3 16. bxc3 Fe6 és Judit a nyerő! 12. 0-0-0 Hbd7 12. – Hfd7-re a fehér úthenger végre beindul 13. Fxd4-el! exd4 14. Be1+ Fe7 15. Hd5 Hc6 16. Hxe7 Hxe7 17. f6 Hxf6 18. gxf6 Fe6 19. fxe7 Vxe7 és világos jobban áll, ha nem is sokkal. 13. Fd2 viszket a számítógép tenyere, hogy üssön: 13. Fxd4 exd4 14. Bxd4 Fg7 15. gxf6 Vxf6 16. Ve3+ és csak Anandnak van játéka. 13. - dxc3

diagram001_16.png

Fantasztikus állás! Judit tisztjei az őszi legyekhez hasonlatosan hullanak le a tábláról. Mi lesz ebből? A gépi intelligencia szerint a fekete haderő voltaképpen nyerő pozícióban van, csakhogy a tábla mellett nem gépek játszanak, hanem hús-vér sakkozók.

14. Fxc3 Fg7 14. – Hg8 15. f6 Vc7! 16. Fh3 Hc5 17. Fxe5 Vc6 18. Vxc6+ bxc6 19. Fg2 Fd7 és Anand királya el tud menekülni középről a vezérszárnyra, ami egyúttal azt is jelenti, hogy fekete állása idővel feltámad. A tett lépés, 14. - Fg7 értelme viszont a rövidsánc. A sáncnak a királyt kellene biztosítania, ám jelen esetben nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez sikeres lesz. Nyílt g-vonal, világos ruhába öltözött gyalogok hemzsegnek f5-ön, g5-ön, támadásra kész futópár és vezér – nem ideális körülmény a rövidsánchoz. A tábla mellett az indiai – akkor még „csak” - szupernagymester viszont úgy gondolhatta, hogy a sánc még mindig jobb, mint egy középen ragadt király, hiába rendelkezik két tiszt előnnyel. Nem lehetett könnyű döntést hozni.
15. Bg1 0-0 a számítógép szerint inkább a 15. – Vc7 lenne helyes 16. gxf6 Fxf6 17. Fb4 Hf8 folytatással. A parti végeredményét illetően hihető.
16. gxf6 és végre a „mesterséges intelligencia” apró fehér előnyt mutat ki! 16. - Vxf6

diagram001_17.png

Álljunk meg egy szóra, ahogyan Grétsy tanár úr mondaná. Képzeljük magunkat Polgár Judit helyébe. Mit lehet itt tenni? Tiszthátrányunk van, de ott van g8-on egy király, ami szinte mondogatja nekünk, hogy „támadj”! A tisztjeink szabadabban mozoghatnak, tehát könnyű felvonulni a másik ellen. A kérdés tényleg nem több: mi legyen a terv? Következett: 17. Ve3 A vezér félreáll, hogy az „f” gyalog megindulhasson a csatatérre. Kard ki kard! 17. - Kh8 18. f4 Vb6 18. – Be8 19. Kb1 b5 20. a3 egyenlő? 19. Vg3 cserélni nem lehet, marad tehát Vg3 vagy fekete királynő viszi a g1 bástyát. 19. - Vh6 19. – Bg8-ra 20. Fc4 Hf6 21. Fxe5 Fxf5 22. Fxf7 következne apró fehér előnnyel. 20. Bd6

diagram001_18.png

Szövi a pók a hálóját! Ezzel kizárta a vezért az eljövendő vezérszárnyi harcokból. 20. - f6 21. Fd2 e4 muszáj megtolnia a másodhúzóak ezt a kis gyalogot, hogy a d2-ön álló futó ne szóljon bele az „életébe” pl. 21. – Hc5-re 22. fxe5 He4 23. exf6 Hxg3 24. fxg7+ Vxg7 25. Bxg3 Fxf5 26. Bxg7 Kxg7 27. Fh6+ Kg8 28. Fxf8 Bxf8 után Judit hozzáláthat a parti megnyeréséhez. 22. Fc4 újabb tiszt kapcsolódik be a támadásba, hamarosan nagy baj lesz. 22. - b5 22. – Hc5-re nincs Fe6, ami némileg jobb lett volna Anandnak. 23. Fe6 Ba7 Igen tanulságos, ahogyan a fekete bábokat vezető nagymester tisztelőnye semmivé lesz. Jószerivel nem maradt lépés. 24. Bc6 a5 25. Fe3 Bb7 26. Fd5 Bb8 27. Bc7

diagram001_19.png

Tömören: jöttem, láttam, győztem.
27. - b4 28. b3 Bb5 29. Fc6 Bxf5 30. Bxc8 még erősebb 30. Fxd7 Fxd7 31. Bxd7 Bg8 32. Kb1 Vg6 30. - Bxc8 31. Fxd7 Bcc5 32. Fxf5 Bxf5

diagram001_20.png

Nagyon rossz fekete helyzete. A tisztjei között semmilyen összhang nincs, így terve sem lehet, hogyan tovább.

33. Bd1 Kg8 34. Vg2 a tett lépésre Anand feladta a játszmát.A végállás:

diagram001_21.png

Ha csak az anyagiakat néznénk, akkor döntetlen a végeredmény. A konkrét változatok azonban más képet mutatnak. Pl.: 34. - Vg6 35. Vxe4 h6 36. Bg1 Vh5 37. Ve6+ Kh7 38. h4 Bc5 39. Ve7 és a játékot tényleg nincs értelme folytatni. Hihetetlen csata, hihetetlen győzelem!