Valamikor a XIX. század derekán történhetett a bécsi Rebhuhn kávéházban, hogy egy idősebb férfi sakkozott egy fiatallal. Az egyik lépésen a fiatalabb hosszasan elgondolkodott. Partnere a sürgető „Na”-val jelezte türelmetlenségét. A fiatal nem válaszolt, csak sietve húzott. Néhány lépés múlva azonban egyszerre az idősebb kezdett el töprengeni. Most a fiatalon volt a sor, hogy az évődő „Na”-val adja vissza a kölcsönt. Az idősebb félig csodálkozva, félig töprengve kérdezte:
- Tudja ön fiatalember, hogy ki vagyok én?
- Hogyne, ön Epstein bankár a börzéről. Jegyezze meg azonban, hogy a sakktábla mellett én vagyok az Epstein!

A fenti anekdota főhőse Wilhelm Steinitz, a sakkozás első hivatalos világbajnoka. Steinitz az Osztrák-Magyar Monarchiában, Prágában született 1836-ban. Sakkmunkásságának két fontos eleme van: 1. 1866-ban legyőzi Adolf Anderssent, és ezzel világbajnok lesz 1894-ig. Közben kihívók egész hada ellen tartja a trónusát, olyan kiválóságokkal játszik párosmérkőzést, mint Zukertort, Csigorin vagy a magyar születésű Gunsberg Izidor. 2. megteremti a pozíciós játékot.
Utóbbi rendkívül fontosnak bizonyul. Steinitz lefekteti a modern sakkozás elméleti alapjait, azaz szembemegy a romantikus sakkfelfogással, az áldozatok hajszolásával. Habár kortársai, jellemző módon, értetlenkednek az új eszméktől, a világbajnok rendíthetetlenül írja cikkeit a „The Field” nevű angol sakkújságban.

Wilhelm Steinitz (1836-1900). Emanuel Lasker tudja csak megfosztani őt világbajnoki címétől 1894-ben.

Steinitz legfontosabb megállapításainak összegzése az előnyről és hátrányról:
1. Fejlődési fölény.
2. Nagyobb mozgékonyság.
3. A centrum feletti uralom.
4. Az ellenfél királyállásának a gyengesége.
5. Gyenge pontok az ellenfél táborában.
6. Gyenge gyalogok az ellenfél táborában (izolált, kettős, lógó és visszamaradt gyalogok).
7. Gyalogtúlsúly a vezérszárnyon. (A királytól távollévő gyalogtöbblet rendszerint könnyebben mozgósítható vagy a királyszárnyi akciót vezérszárnyi ellenlökéssel lehet gyengíteni. Ezt az ellenakciót az ottani gyalogtöbblet legtöbbször megkönnyíti.)
8. A nyitott vonalak birtoklása.
9. Futópár – futó és huszár, vagy két huszár ellenében.
10. Anyagi előny.
Steinitz szerint tehát a játszma kezdeti szakaszában ilyen előnyök szerzésére, illetve ezek ellentéteire, a hátránynak elkerülésére kell törekednünk. Amíg a két táborban az előnyök és a hátrányok egyensúlyban vannak, kerülnünk kell az olyan elhatározó jellegű akciót, mint a kezdeményezés, vagy éppen a támadás, helyette arra kell törekednünk, hogy különböző mesterkedésekkel (manőverezés, lavírozás, átcsoportosítás) megbontsuk az egyensúlyt a magunk javára.
Továbbiak:
1. Az elsáncolt király helyzete akkor a legbiztonságosabb, ha az előtte lévő gyalogok még az eredeti helyükön állnak. E gyalogok bármelyikének feltolása a királyállás bizonyos fokú meggyengülését vonja maga után.
2. Ha a futónak négy szabad mezője van, míg az ellenfél futójának csak három, akkor ez ugyan egészen parányi előny, de ha sok ilyen parány tevődik össze, akkor ezekből végül jelentős „plusz” keletkezik. Ha aztán létrejött ez a bizonyos „plusz” az állásban, csak akkor válik lehetővé, egyben szükségszerűvé a kombináció. Nem lehet eredményes a kombináció pozíciós túlsúly nélkül, és nem lehet döntő a pozíciós túlsúly kombináció nélkül. A lényeges túlsúly feszültséget teremt, a feszültség alkalmat a kombinációra. Ha ezt az utóbbi alkalmat elszalasztjuk, elenyészik a túlsúly is.
3. A király erős báb.
4. Centrumgyalogokkal akadályozzuk az ellenfél tisztjeinek a centrumba való beépítését, a sáncolást pedig lehetőség szerint halogassuk. Ha aztán az ellenfél olyan időpontban sáncol, amikor gyalogtámadás indítható a sáncállás ellen, akkor helyezzük a királyt biztonságba az ellenkező oldalon, és indítsunk támadást az ellenfél királyállása ellen.
5. A Morphy által oly sokszor megszerzett, majd vonalnyitások után érvényesített fejlődési fölény többnyire csak nyílt állásban, tehát a vonalnyitás következtében érvényesült. Ha az ellenfél el tudja érni a pozíció zárva tartását, akkor a fejlődésbeli fölénynek nincs különösebb jelentősége. Zárt pozícióban az eredményes támadás feltételei mások: a támadó fél állásában több pozíciós előnynek kell lennie, mint ellenfelében.
6. A gyalogoknak úgy kell előnyomulniuk, hogy minél több védelmet és támogatást (felvonulási terepet) nyújtsanak a tiszteknek.
7. Ha az ellenfél tisztjei zsúfoltan állnak, ne könnyítsünk cserével helyzetén.
8. Nem arra kell törekedni, hogy minél gyorsabban hozzuk játékba a tisztjeinket, hanem arra, hogy minél hatásosabban helyezzük el. Ha pedig ez több időt vesz igénybe, mint az ellenfél fejlődése, akkor tovább kell őrizni a pozíció zárt jellegét.
9. A futó előnye abban van a huszárral szemben, hogy messzire hat, tehát hazulról is képes támadni a célpontot az ellenfél térfelén, és egyidejűleg otthon még védő feladatot is láthat el. Ezzel szemben hátránya, hogy egyszínű figura, tehát vagy sötét vagy világos mezőkön mozoghat, ellentétben a „kétszínű” huszárral, amely bármelyik mezőt megszállhat. A huszár hátránya viszont, hogy haladása lassú, olykor 3-4 lépésbe is beletelik, míg hazulról támadhat ellenséges célpontot. A futópárnál azonban eltűnik az egyes futó hátránya, a kettő együtt szépen kiegészíti egymást: az egyik világos, a másik a sötét mezőket ellenőrzi. Csupán egyetlen hátrányuk marad meg így is: sem a saját, sem az idegen gyalogot nem tudják úgy átívelni, mint a huszár, mozgásukat tehát a gyalogfalanx korlátozza. Ezért van, hogy zárt állásban a huszárok többet érnek, nyílt állásban, laza gyalogalakulat mellett pedig értékesebb a futó, vagy pláne a futópár. Vigyázat, a zárt állásból könnyen lehet nyitott és fordítva.

Végzetül egy csillogó Steinitz kombinációt szeretnék a mai napra megmutatni:

Világos lép, és győzelemre vezeti bábúit.

A megoldás (hamarosan) a hozzászólások között.