Vannak köztudott dolgok Kádár Jánosról. Tisztában vagyunk vele, hogy a börtönben megkínozták, hallottunk róla, hogy legendásan szerény életmódot folytatott, és abban sem kételkedünk, hogy jelentős sakktudással rendelkezett. Nos, a halála óta eltelt 25 év alatt szinte minden, ami köztudomású volt Kádár Jánosról, bizonyos mértékig megkérdőjeleződött. Írásunk megpróbál utánajárni, hogy mi az igazság az MSZMP KB első titkárának sakktudásával kapcsolatban.

Kádár János a Time magazin címlapján 1986-ban

Elsőnek egy kuriózumot szeretnénk megmutatni, egy érdekes interjút Kádár Jánossal. A címe: a sakk jellemformáló…
Megkaptam kérdéseit – írta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a Komszomolszkaja Pravda sakkrovatvezetőjének –, amelyekre a szovjet sakkozók iránti baráti érzésektől vezettetve készséggel válaszolok, azonban figyelembe kell venni, hogy a sakkot ugyan gyermekkorom óta ismerem és fejlődését máig figyelemmel kísérem, nézeteim mégiscsak egy laikus, műkedvelő véleménye szerint foghatók fel.
- Hogyan értékeli Ön, Kádár elvtárs a sakk szerepét a jelen társadalmakban?
- A sakkot legáltalánosabban „játék”-nak nevezik, mégis ez a bonyolult, szép játék magában foglalja a sport, a tudomány, sőt a művészet számos elemét. Figyelembe véve a sakk múltját, jelenét, sokirányú társadalmi hatását, túlzás nélkül mondható, hogy az emberiség kultúrájának szép hajtása, és annak mellőzhetetlen része. A sakk társadalmi hatása a népek életében a tekintetben is fontos és növekvő, hogy a dolgozó embernek szabadidejében és az idősebbeknek, a nyugdíjasoknak talán még inkább kulturált szórakozást, valódi pihenést nyújt.
- Véleménye szerint milyen értéket képvisel a sakk a nevelésben? Milyen hatást gyakorol az ifjúságra?
- A sakkjátéknak a társadalomra gyakorolt hatásai közül elsőként a fiatalok jellemformáló, szellemi képességeket fejlesztő pozitív hatását, hatalmas pedagógiai jelentőségét emelném ki. A sakkjátékot megkedvelő fiatalnak a vele való foglalkozás a szellemi kibontakozást serkenti, jellemét pedig állhatatosságra, önfegyelemre, tárgyilagosságra neveli. Gondoljunk arra, hogy a sakkban – szemben a legtöbb közkedvelt játékkal – a véletlennek nincs szerepe, hiszen mindkét játékos azonos számú és értékű induló anyagot kap, a játék nyíltan és szellemi eszközökkel folyik. El kell sajátítani a logika, a variációs számítás, a stratégia és a taktika elemeit a gondolkodásban. Meg kell tanulni, hogy előbb kell gondolkodni, azután lépni, cselekedni. Végül, meg kell a fiatalnak tanulni a vereséget és a győzelmet is megfelelően elviselni; tudjuk, egyik sem könnyű tudomány. Ezekre és hasonlókra gondolva, vallom a sakkjáték nagy pedagógiai jelentőségét, és üdvözlöm, hogy a Szovjetunióban és Magyarországon is már az úttörőmozgalomban és általában a serdülő, tanulóifjúság körében mind több fiatalt a sakk megismerésére és kultiválására serkentünk. A sakk kultúra széles körű terjesztése a fiatalok között biztosítja új és új tehetségek feltűnését, és olyan jellemi vonások, szellemi képességek kibontakozását, amelyek a személyiség számára mindenképpen hasznosak és szocialista társadalmunk erkölcsi erőit, szellemi javait gyarapítják.

- Hogyan értékeli Ön a sakk szerepét a népek kölcsönös megértésében?
- A közös érdeklődés az embereket közelebb hozza egymáshoz. A Nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE latin nyelvű jelszava a „Gens una sumus”, az „egy család vagyunk” érzékelteti az egész világra kiterjedő, a sakk nyelvén egymással kapcsolatot tartó emberek nagy számának kölcsönös megbecsülését. Kétségtelen, hogy a versenyszerűen sakkozók nagyarányú, növekvő számú egyéni és csapatversenyei az emberek, és ezen keresztül a népek egymás jobb megismerését, közeledését, barátságát, ezzel a béke ügyét szolgálják.
- Elmondaná véleményét a kiemelkedő szovjet sakkozókról és a világbajnokról?
- Valamelyest ismerem az elődök: Csigorin, Aljechin, és ennél persze jobban a szovjet sakkiskola kiemelkedő személyiségeinek alkotásait. Mivel számomra ez igazi pihenés, kevés szabadidőmben keresem az alkalmat Budapesten, sőt, Moszkvában is, hogy legalább néha eljussak egy-egy versenyre nézőként. Ennek köszönhetem, hogy a kortárs kiemelkedő szovjet sakkozók közül számosat, közöttük több világbajnokot és világbajnok jelöltet is személyesen ismerek és becsülök. Emiatt, de főleg az elmélyült és alapos szakmai ismeretek hiányában, nem kívánok itt sorra nyilatkozni az ismert szovjet nagymesterekről. Véleményem szerint a szovjet sakkélet az elmúlt évtizedekben közvetlen és közvetett hatásával fokozódó mértékben és döntő módon járult hozzá a sakkelmélet és gyakorlat fejlődéséhez, a sakk-kultúra széles körű elterjedéséhez. E tekintetben az alapokat illetően sokatmondó, hogy a Szovjetunióban a minősített versenysakkozók száma magasabb, mint a világ többi országában együttvéve. A csúcsokon pedig önmagáért beszél az a tény, hogy az utóbbi évtizedekben sorozatosan a Szovjetunió csapata volt az olimpiai bajnok, és az egyéni világbajnokságot is sokáig egymás között döntötték el a szovjet aspiránsok – s ma is szovjet ember a sakkvilágbajnok (Anatolij Karpov – a szerk. megj.). Mindebben – hogy személyekről is szóljak a végén –, tartós és kiemelkedő szerepe volt Botvinnik nagymesternek, a többszörös volt világbajnoknak. Én különösebben nagyra becsülöm azt a fáradhatatlan tevékenységet, amellyel az új, a fiatal szovjet sakknemzedék, az utánpótlás nevelését szakadatlanul, egész pályafutása alatt segítette. Nehéz itt sorolni és válogatni a nagy nevek között, de meg kell neveznem Tal nagymestert is, a volt világbajnokot, különösképpen azért, mert sajátos stílusával, egyedülálló taktikai bravúrjaival új színt hozott a sakkvilágba, és hasznosan felborzolta az egyesek szerint már nagyon is „elcsendesedett vizeket”. Nagyra értékelem Karpov nemzetközi nagymester, a világbajnok tudását, szerény emberi magatartását, és külön azért, mert ő minden eddig világbajnoknál többet versenyez. Versenyeredményei azt mutatják, hogy még mindig ő a legerősebb, a nézeteim szerint még nem zárult le a fejlődése.
- Az Ön véleménye szerint milyen tényezők alapozták meg a magyar sakkiskola nagyszerű eredményeit?
- Bevallom, jónak tartom a magyar sakkozás helyzetét, kilátásait; szívesen elfogadnám ezt átlagnak a magyar sport minden ágazatában. Tovább él a régiek: Szén, Charousek, Breyer, a hosszú időn át ható Maróczy nagymester szép öröksége. Jól vitték tovább a stafétabotot Lilienthal és Szabó nagymesterek, majd az újabb nemzedék. A sakk tömegsport alapjai fejlődnek. A csúcson látható a magyar csapat eddig elért három olimpiai győzelme, amiből kettő a húszas évek második felére esett, a legutóbbi pedig a Buenos Aires-i első hely volt, ahol végre jól kijött minden lépés. Ugyanezt jelzi, hogy az egyéni világbajnokság jelenlegi fordulóiban két férfi és egy női jelöltünk indult, és küzdött becsülettel. Amikor eredményeinkről szólók, megemlítem, hogy annak egyik eredőjét abban a kitűnő viszonyban, baráti kapcsolatokban és gyümölcsöző együttműködésben látom, amely hosszú idő óta összekapcsolja a szovjet és a magyar sakkszövetséget, nem kevésbé a kiemelkedő szovjet és a magyar sakkozókat személy szerint. A magyar sakkozás biztató jövőjének garanciáját sakkszövetségünk, egyesületeink céltudatos munkájában, a sakkoktatók és –szakírók munkájában látom. Személyileg nagy fontosságú az ereje teljében lévő és megújulásra mindig képes Portisch nagymester, a fejlődő és erősödő Ribli, Adorján, Sax nagymesterek, a nők között Petrovicsné Verőci Zsuzsa, Ivánka Mária nagymesterek és a mögöttük felzárkózó többi fiatal ígéret alkotó tevékenysége. Végül, de nem utolsósorban a magyar sakkozás fejlődésének is biztató jövőt ígér a szocialista társadalmi rendszerünk, amely kedvező feltételeket nyújt a kiemelkedő versenyzőinknek és a most első lépéseket tevő úttörő sakkozóknak egyaránt. Búcsúzóul minden jót, sok sikert kívánok a szovjet barátainknak, és külön a sakkjáték szovjet híveinek, a Komszomolszkaja Pravda olvasóinak.
Megjelent a Komszomolszkaja Pravda, a Lenini Komszomol tizenegy millió példányban megjelenő napilapjában 1980. november 2-án, valamint a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi lapjában, a Magyar Ifjúságban 1980. november 14-én.

Az interjúból mindenképpen kiderül, hogy Kádár igazán szereti a sakkot, és fontosnak tartja. Ez is valami, ha már a játékerejét illetően jóval kevesebb információ maradt fent. Állítólag a volt kommunista vezető azt mondta Portisch Lajos nagymesternek, hogyha fiatalon folytathatta volna a sakkot, lehetséges, hogy eléri a mesteri címet…
Szintén Portisch mesélte, hogy 1973-ban, úgynevezett „négykezes” partikat játszottak: „…Kádár partnere Karpov nagymester volt, az enyém Pavlov szovjet nagykövet. Mint a pingpongban szokásos, mind a két oldal felváltva húzott, közben nem tárgyaltuk meg a lépéseket. Két parti döntetlenül végződött, a harmadikat a Karpov–Kádár páros nyerte meg. Karpov akkor még nem játszott nálam jobban, de Kádár jobban sakkozott, mint Pavlov.”

Kádár János és Anatolij Karpov

Honfi György (Honfi Károly nemzetközi nagymester fia) azt írja: „Kádár János nemcsak, hogy jól sakkozott, hanem a magyar sakktársadalom nagyon is sokat köszönhet neki.” Utóbbi kétségtelen. Kádár személye valóban garancia volt a magyar sakksport fennmaradására és fejlődésére. Honfi György másik kijelentésével, azzal, hogy Kádár jól sakkozott, viszont már lehetne vitatkozni.

Papp Márió a 100 híres ember 100 sakkjátszmája című könyvében úgy fogalmaz: „(Kádár) 1928-ban megnyert egy kisebb ifjúsági versenyt. Szenvedélyes amatőrjátszó maradt egész életében.”
Sajnálatos módon, és lehet, hogy nem véletlenül, Kádár sakkparti nem maradt fent, hogy eldönthessük, mi az igazság az első titkár sakktudásával kapcsolatosan. Fennmaradt viszont két fotó, amelyen Flórián Tibor, nemzetközi mester és Kádár János sakkozik.
Az első fotó alapján rekonstruálható, hogy a parti így kezdődött: 1. d4 d5 2. c4 e6 3. Hc3 Fb4 4. e3 Hf6
5. Hf3 c5 6. Fd3 0-0 7. 0-0 Hc6 8. a3 Fa5. Papp itt felteszi a kérdést: hol lesz a c8 futó helye?

A következő kép egy nagy ugrást mutat a partiban: Kádár gyakorlatilag vesztésre áll. Fekete utolsó lépése fxe4, amire jöhet Fxe4 és a másodhúzónak súlyos gondjai lesznek a jövőben.

Papp Márió, a könyv írója szerint ebben a partiban Flórián Tibor szándékosan nem kezdeményezett, de még igénytelen lépegetése mellett is képes volt sötét önmagát gondok elé állítani. Világos gyakorlatilag nyert állásra tett szert anélkül, hogy bármit csinált volna.
Az első ábrával kapcsolatban biztosan van itt egy kis túlzás, Kádár megnyitáskezelésével voltaképpen semmi baj sincs. Az internetes sakkadatbázis szerint nemzetközi nagymesterek is játszottak már így. Az pedig, hogy Kádár a középjátékban vesztésre áll Flórián Tibor ellen, nem olyan rendkívüli csoda.

Csermanek János 1943-ban, illegalitásban kapja a Kádár János nevet

Nyugodtan kijelenthető, Kádár amatőr sakkozó volt, nem több. Ám nem is kellett, hogy több legyen. Karrierjét a politikában csinálta meg. Persze el lehet játszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Csermanek János mégis inkább a sakk felé fordul, megszerzi a nemzetközi mester címet, és nem politizál. El lehet játszani, de mit érnénk el vele…