Lasker életútjának fő jelentősége, összegzése, hogy a sakkozás elsősorban küzdelem, harc.
Míg Steinitz csak a sakktáblán látható állást vizsgálta, annak értelmét kereste, s minden dolog nyitját ott akarta megtalálni, Lasker lényegesen továbbjutott. Annak az egyszerűnek látszó megállapításnak, - hogy a sakkjáték nem csupán két hadállás, hanem elsősorban két ellenfél gondolatvilágának összeütközése - a következtetéseit Lasker vonta le legelőször a legvilágosabban és legkövetkezetesebben, Ő hangoztatta először tudatosan, hogy nem csupán az ellenfélnek a táblán látható – állásbeli – gyengeségei ellen lehet és kell küzdeni, hanem a táblán nem látható felfogásbeli fogyatékosságai, olykor jellemhibái ellen is. Ismert az a laskeri elv, hogy ha az egyoldalú ellenfél a támadást kedveli, a védelmet azonban nem, akkor meg kell támadni és a védelembe kell visszaszorítani. Ha viszont a védekezést kedveli, akkor hagyni kell támadni. Persze ahhoz, hogy ezt eredményesen alkalmazhassa valaki, arra van szükség, hogy olyan sokoldalú sakkozó legyen, mint Lasker volt.

Lasker és Rubinstein

Lasker példája tehát arra tanít, hogy a sakkozói sokoldalúságunk tudatos növelése, fejlesztése az egyik legfontosabb versenyzői feladat. A versenyekre mindig úgy készült fel, hogy a várható ellenfelei játszmáit tanulmányozta, és megállapította – elsősorban nem azt, hogy milyen megnyitást kell választania, hanem azt -, hogy melyik az a stílus, ami nem fekszik a másiknak, milyen típusúak azok a hibák, amelyeket a leggyakrabban elkövet.

Végül nézünk meg egy kombinációt Capablanca ellen.

Világos indul, és szétcincálja fekete állását!

A megoldás (hamarosan) a hozzászólások között.