Alexander Kotov, szovjet nagymester szerint a jó sakkozó az alábbi tulajdonságokkal rendelkezik:
1. jártas a korszerű megnyitáselméletben
2. számos középjáték típust ismer. Tudja, hogy az egyes állásokban milyen módszereket, lépéseket, kombinációkat alkalmaztak más nagymesterek.
3. pontosan, gyorsan, helyesen ítéli meg az adott állást.
4. az adott állásból adódóan határozza meg a játéktervet.
5. pontosan, gyorsan, hibátlanul számolja át a táblán létrejövő változatokat.

Kotov nagymester az első helyen említi a megnyitáselméletet. Nem véletlenül. Egy jó sakkozónak nagyon is tisztában kell lennie vele, hogy a megnyitásából adódóan milyen fontos, népszerű és kevésbé fontos, ritkábban használt védelmeket szükséges majd legyőznie. Továbbá ugyanennyire jelentőségteljes, hogyha fekete színnel lesz, hogyan fogja majd kivédeni fehér támadását és ellentámadni.
Magasabb szinten, a jó sakkozók még akár a huszadik lépés felett is ismerik a változatokat, ami nem csoda, elvégre naponta sok-sok órát töltenek sakktanulással, és nem mellesleg, ha az ellenfelek ismerik a változatokat, akkor nincs sok választás, kötelező őket elsajátítani.

Ettől eltér a piramis csúcsa, amely különleges hely. Szekundánsok hada dolgozik egy-egy szupernagymester keze alá. Hiába, a világbajnoki címért indulóknak teljes és naprakész tudással kell rendelkezniük a megnyitásokkal kapcsolatosan.
Viszont míg a nagymesterek felkészültsége teljesen érthető, jó kérdés, hogy mi legyen a kezdő, illetve az 1800 Élőpont alatti játékosokkal. Kell-e nekik megnyitásokat tanulni? Vannak, akik azt mondják, hogy kezdő ne tanuljon nyitásokat, tanulja meg, hogy miképpen kell egészségesen kifejlesztenie a tiszteket, milyen elvek szerint építse fel az állását, aztán szimplán húzza meg a lépéseket, játsszon, ettől fog fejlődni. Mások, némileg egészségesebb módon, hamar lapozgatni kezdik a megnyitáselméleti könyveket. Kíváncsiak, ismerkednek a különféle lehetőségekkel, amelyek színesebbé teszik a sakkot, illetve megoldást kínálnak a megnyitást egyáltalán nem ismerő sakkozók állásfelépítései ellen.
Egy dolog biztos, aki nem tanulja a nyitásokat, sokszor fogja majd magát rosszul érezni: nem jó hátránnyal kezdeni a középjátékot egy akár gyengébb játékerejű ellenféllel szemben. Ne essünk ebbe a hibába.
Nem mindegy azonban, hogy miként építjük fel a repertoárunkat, amelyet a versenyeken és egyéb megmérettetések alkalmával használunk. Két dologra kell nagyon odafigyelni:

1. nem a sakkozó választja ki a megnyitást és védelmet, hanem a megnyitás és védelem választja ki a sakkozót.

2. soha ne pusztán kottából tanuljunk meg játszani, magyarán ne csak a lépéseket biflázzuk be vég nélkül, hanem mindig tanuljuk meg a lépések mögötti terveket, szándékokat, trükköket és az átmenetet a középjátékba. (Célszerű olyan megnyitáselméleti könyvet olvasgatni, amely ezeket elmagyarázza. Ellenkező esetben a tanulásunk céltalan is, nehéz is.)
A második pontot nem szükséges megmagyarázni, ám az elsőt úgy hiszem, annál inkább. Minden megnyitásnak és védelemnek van egy karaktere, amely nem feltétlen biztos, hogy személy szerint az adott sakkozónak jó, illik a vérmérsékletéhez, a személyiségéhez, a játékstílusához, és azt hiszem, a felsorolásból az esztétikai érzék sem hagyható ki. Körültekintően érdemes tehát kiválasztani, hogy milyen rendszert szeretnénk játszani, és érdemes többet kipróbálni élesben, amíg eljutunk oda, hogy egyet-egyet igen alaposan kidolgozzunk. Ha nem a számunkra megfelelő megnyitást választjuk ki, nem az elvesztegetett idővel van a probléma (amely valójában egyáltalán nem elvesztegetett, mivel tanulással töltöttük), hanem azzal, hogy a számunkra „rossz állással” a versenyeken nem fogunk tudni maximális erővel küzdeni. Konkrétabban: aki támadni szeret, ne játsszon 1. c4-et vagy 1. Hf3-at. Ez a két lépés inkább a pozíciós harcot kedvelők fegyvere. A taktikusok jobban járnak az 1. e4-el, és azon belül is az agresszív rendszerekkel, akár a cseljátékokkal.
Azt gondolom, hogy a megnyitáselmélet tanulása is lehet izgalmas tevékenység, ha megértettük a fontosságát, ha képesek vagyunk motiválni önmagunkat a siker érdekében, és felismerjük, hogy a tervkészítés már a játék elején elkezdődik. Az egyik magyar sakkmestertől hallottam, hogy aki 1. e4-et nyit, az azt is vállalja, hogy matt támadást vezessen az ellenfél királya ellen. Ezzel szemben a d4-esek készüljenek az elhúzódó harcra, a hosszú küzdelemre. Van ebben igazság…