Ágyúval lőni a sakktáblára?

XII. Károly játszmája

t6-106_varostrom.jpg

1697-től 1718-ig uralkodott egy kalandor király Svédországban, akit XII.Károlynak hívtak. Harcias természetet és nagy birodalmat örökölt apjától, XI.Károlytól, és ezt a nagy országot állandó háborúzással megpróbálta növelni. A nagy északi háborúban azonban, amely 1700-ban tört ki és 21 éven át tartott, kemény ellenfélre akadt a vele szemben felsorakozó Dán-Lengyel-Orosz egyesült erőkben. Az első ábrán látható állás a királynak egy játszmájából való, amelyet miniszterével, Grothausennel váltott a szászok és poroszok által 1714-ben körülzárt és ostromolt straslundi várban.
A világos színnel játszó király itt háromlépéses mattot jelentett be:
-Elsőként a bástyával ütöm a g3 gyalogost, ezután védhetelen matt fenyeget téged kettő lépésben. Látod a mattot kedves miniszterem? - mosolygott a király.

karl_charles_xii_of_sweden.png

XII. Károly, svéd király

A miniszter itt gondolkodni kezdett, hogy mit tegyen, ha a király meglépi az általa mondott bástya üti g3-mat. Két lépést vett számításba, Fxe1-et és Fxg3-mat. Rövid gondolkodás után belátta, hogy tényleg mattot fog kapni mindkét esetben. De vajon hogyan?

diagram001_65.png

1. Bxg3 Fxg3 2. Hf3 és 3. g4+ matt.
1. Bxg3 Fxg1 2. Bh3+ Fh4 3. g4+ matt.
A miniszter már éppen fel akarta adni a reménytelennek ítélt játszmát, amikor besüvített egy ágyúgolyó az ablakon és levitte az e1 huszárt a tábláról. A király rá sem nézve elsápadt miniszterére, másik huszárt kért. Mielőtt felrakta volna, remek ötlete támad és így kiáltott fel:
-Tudod mit, nem is kell a huszár! Nélküle nem három, hanem négy lépésben fogok mattot adni!
A miniszter megint gondolkodóba esett és kisvártatva rájött, hogy a királynak megint igaza van. A négylépéses mattot nem lehet védeni!

diagram002_33.png

1. hxg3 Fe3 2. Bg4 Fg5 3. Bh4+ Fxh4 4. g4+ matt.
A miniszter megint a játszma feladására készült, amikor újabb golyóbis süvített be az ablakon és lesodorta a h2 gyalogost. A király továbbra is nyugodt maradt, tovább nézte a táblát és felkiáltott:
-Így is mattot kapsz! Csak nem négy, hanem öt lépésben!
A miniszter nem akart hinni a fülének: Lelőtték az e1 huszárt, lelőtték a h2 gyalogot és még mindig mattot kap! Gondolkodóba esett és megint csak a királynak volt igaza. Az öt lépéses mattot nem lehet elkerülni, még a legjobb védekezés esetén sem.

diagram003_9.png

1. Bb7 Fe3 2. Bb1 Fg5 3. Bh1+ Fh4 4. Bh2 gxh2 5. g4+ matt.
A sors úgy hozta, hogy az ellenség betört a várba, a király és minisztere a játszmát nem tudta befejezni, iszkolniuk kellett, hogy életben maradjanak. Menekülés közben az egyik tábornok a következőt kérdezte:
- Mi lett volna, ha a legelején a h7 bástyát lövik le?
- Az már egy kicsit nehezebb feladat lett volna - válaszolta Károly király -, de akkor is hat lépésben mattot adtam volna.

diagram004_4.png

1. Hf3 Fe1 2. Hxe1 Kh4 3. h3 Kh5 4. Hd3 Kh4 5. Hf4 h5 6. Hg6+ matt.
1. Hf3 Fe1 2. Hxe1 Kh4 3. h3 Kh5 4. Kf6 Kh4 5. Kg6 h5 6. Hf3+ matt.
A valóságban a fiatal király nem élt túl sokáig, Norvégiában ostrom közben egy golyó halálos sebet ejtett rajta és 1718-ban meghalt. Ezt a "matt"-al végződő támadást még a királyok sem védhetik ki.