Hitte volna, hogy ez a férfi Garry Kaszparov mumusa? 
Pedig így van. Boris Gulkonak hívják. Három győzelem és négy döntetlen mellett csupán egyszer kapott ki Kaszparovtól.
Gulko nagymester kitűnő taktikus. Az alábbi kombinációt Kuzmin ellen játszotta Moszkvában, 1982-ben.
Fehér indul!
A megoldás (hamarosan) a hozzászólások között.
Chuck Norris nem kérdi meg tőled, hogy fehérrel vagy feketével akarsz-e lenni. Mindkét színnel ő játszik!
Ha Chuck Norris elunja a partit, és haza akar menni, ne ragaszkodj a győzelmedhez!
Chuck Norris - Robert Fischer (Los Angeles, 1972)
Robert Fischer egyszer megpróbálta legyőzni Chuck Norrist... aztán 20 évre visszavonult!
Fehér indul, és mattot ad 12 lépésben!
Igen, Chuck Norris egy lóval is legyőzi az ellenséges haderőt. Nála minden lehetséges!
Jó feladványfejtést kívánok!
És ne feledd: csak azért lehet Élő pontszámod, mert Chuck Norris megengedte neked!
Robert Fischer (1943-2008), aki soha nem veszítette el a világbajnoki címét.
Fehér lép, és Fischer győzelemre vezeti a bábjait.
A megoldás (hamarosan) a hozzászólások között.
Vannak köztudott dolgok Kádár Jánosról. Tisztában vagyunk vele, hogy a börtönben megkínozták, hallottunk róla, hogy legendásan szerény életmódot folytatott, és abban sem kételkedünk, hogy jelentős sakktudással rendelkezett. Nos, a halála óta eltelt 25 év alatt szinte minden, ami köztudomású volt Kádár Jánosról, bizonyos mértékig megkérdőjeleződött. Írásunk megpróbál utánajárni, hogy mi az igazság az MSZMP KB első titkárának sakktudásával kapcsolatban.
Kádár János a Time magazin címlapján 1986-ban
Elsőnek egy kuriózumot szeretnénk megmutatni, egy érdekes interjút Kádár Jánossal. A címe: a sakk jellemformáló…
Megkaptam kérdéseit – írta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a Komszomolszkaja Pravda sakkrovatvezetőjének –, amelyekre a szovjet sakkozók iránti baráti érzésektől vezettetve készséggel válaszolok, azonban figyelembe kell venni, hogy a sakkot ugyan gyermekkorom óta ismerem és fejlődését máig figyelemmel kísérem, nézeteim mégiscsak egy laikus, műkedvelő véleménye szerint foghatók fel.
- Hogyan értékeli Ön, Kádár elvtárs a sakk szerepét a jelen társadalmakban?
- A sakkot legáltalánosabban „játék”-nak nevezik, mégis ez a bonyolult, szép játék magában foglalja a sport, a tudomány, sőt a művészet számos elemét. Figyelembe véve a sakk múltját, jelenét, sokirányú társadalmi hatását, túlzás nélkül mondható, hogy az emberiség kultúrájának szép hajtása, és annak mellőzhetetlen része. A sakk társadalmi hatása a népek életében a tekintetben is fontos és növekvő, hogy a dolgozó embernek szabadidejében és az idősebbeknek, a nyugdíjasoknak talán még inkább kulturált szórakozást, valódi pihenést nyújt.
- Véleménye szerint milyen értéket képvisel a sakk a nevelésben? Milyen hatást gyakorol az ifjúságra?
- A sakkjátéknak a társadalomra gyakorolt hatásai közül elsőként a fiatalok jellemformáló, szellemi képességeket fejlesztő pozitív hatását, hatalmas pedagógiai jelentőségét emelném ki. A sakkjátékot megkedvelő fiatalnak a vele való foglalkozás a szellemi kibontakozást serkenti, jellemét pedig állhatatosságra, önfegyelemre, tárgyilagosságra neveli. Gondoljunk arra, hogy a sakkban – szemben a legtöbb közkedvelt játékkal – a véletlennek nincs szerepe, hiszen mindkét játékos azonos számú és értékű induló anyagot kap, a játék nyíltan és szellemi eszközökkel folyik. El kell sajátítani a logika, a variációs számítás, a stratégia és a taktika elemeit a gondolkodásban. Meg kell tanulni, hogy előbb kell gondolkodni, azután lépni, cselekedni. Végül, meg kell a fiatalnak tanulni a vereséget és a győzelmet is megfelelően elviselni; tudjuk, egyik sem könnyű tudomány. Ezekre és hasonlókra gondolva, vallom a sakkjáték nagy pedagógiai jelentőségét, és üdvözlöm, hogy a Szovjetunióban és Magyarországon is már az úttörőmozgalomban és általában a serdülő, tanulóifjúság körében mind több fiatalt a sakk megismerésére és kultiválására serkentünk. A sakk kultúra széles körű terjesztése a fiatalok között biztosítja új és új tehetségek feltűnését, és olyan jellemi vonások, szellemi képességek kibontakozását, amelyek a személyiség számára mindenképpen hasznosak és szocialista társadalmunk erkölcsi erőit, szellemi javait gyarapítják.
- Hogyan értékeli Ön a sakk szerepét a népek kölcsönös megértésében?
- A közös érdeklődés az embereket közelebb hozza egymáshoz. A Nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE latin nyelvű jelszava a „Gens una sumus”, az „egy család vagyunk” érzékelteti az egész világra kiterjedő, a sakk nyelvén egymással kapcsolatot tartó emberek nagy számának kölcsönös megbecsülését. Kétségtelen, hogy a versenyszerűen sakkozók nagyarányú, növekvő számú egyéni és csapatversenyei az emberek, és ezen keresztül a népek egymás jobb megismerését, közeledését, barátságát, ezzel a béke ügyét szolgálják.
- Elmondaná véleményét a kiemelkedő szovjet sakkozókról és a világbajnokról?
- Valamelyest ismerem az elődök: Csigorin, Aljechin, és ennél persze jobban a szovjet sakkiskola kiemelkedő személyiségeinek alkotásait. Mivel számomra ez igazi pihenés, kevés szabadidőmben keresem az alkalmat Budapesten, sőt, Moszkvában is, hogy legalább néha eljussak egy-egy versenyre nézőként. Ennek köszönhetem, hogy a kortárs kiemelkedő szovjet sakkozók közül számosat, közöttük több világbajnokot és világbajnok jelöltet is személyesen ismerek és becsülök. Emiatt, de főleg az elmélyült és alapos szakmai ismeretek hiányában, nem kívánok itt sorra nyilatkozni az ismert szovjet nagymesterekről. Véleményem szerint a szovjet sakkélet az elmúlt évtizedekben közvetlen és közvetett hatásával fokozódó mértékben és döntő módon járult hozzá a sakkelmélet és gyakorlat fejlődéséhez, a sakk-kultúra széles körű elterjedéséhez. E tekintetben az alapokat illetően sokatmondó, hogy a Szovjetunióban a minősített versenysakkozók száma magasabb, mint a világ többi országában együttvéve. A csúcsokon pedig önmagáért beszél az a tény, hogy az utóbbi évtizedekben sorozatosan a Szovjetunió csapata volt az olimpiai bajnok, és az egyéni világbajnokságot is sokáig egymás között döntötték el a szovjet aspiránsok – s ma is szovjet ember a sakkvilágbajnok (Anatolij Karpov – a szerk. megj.). Mindebben – hogy személyekről is szóljak a végén –, tartós és kiemelkedő szerepe volt Botvinnik nagymesternek, a többszörös volt világbajnoknak. Én különösebben nagyra becsülöm azt a fáradhatatlan tevékenységet, amellyel az új, a fiatal szovjet sakknemzedék, az utánpótlás nevelését szakadatlanul, egész pályafutása alatt segítette. Nehéz itt sorolni és válogatni a nagy nevek között, de meg kell neveznem Tal nagymestert is, a volt világbajnokot, különösképpen azért, mert sajátos stílusával, egyedülálló taktikai bravúrjaival új színt hozott a sakkvilágba, és hasznosan felborzolta az egyesek szerint már nagyon is „elcsendesedett vizeket”. Nagyra értékelem Karpov nemzetközi nagymester, a világbajnok tudását, szerény emberi magatartását, és külön azért, mert ő minden eddig világbajnoknál többet versenyez. Versenyeredményei azt mutatják, hogy még mindig ő a legerősebb, a nézeteim szerint még nem zárult le a fejlődése.
- Az Ön véleménye szerint milyen tényezők alapozták meg a magyar sakkiskola nagyszerű eredményeit?
- Bevallom, jónak tartom a magyar sakkozás helyzetét, kilátásait; szívesen elfogadnám ezt átlagnak a magyar sport minden ágazatában. Tovább él a régiek: Szén, Charousek, Breyer, a hosszú időn át ható Maróczy nagymester szép öröksége. Jól vitték tovább a stafétabotot Lilienthal és Szabó nagymesterek, majd az újabb nemzedék. A sakk tömegsport alapjai fejlődnek. A csúcson látható a magyar csapat eddig elért három olimpiai győzelme, amiből kettő a húszas évek második felére esett, a legutóbbi pedig a Buenos Aires-i első hely volt, ahol végre jól kijött minden lépés. Ugyanezt jelzi, hogy az egyéni világbajnokság jelenlegi fordulóiban két férfi és egy női jelöltünk indult, és küzdött becsülettel. Amikor eredményeinkről szólók, megemlítem, hogy annak egyik eredőjét abban a kitűnő viszonyban, baráti kapcsolatokban és gyümölcsöző együttműködésben látom, amely hosszú idő óta összekapcsolja a szovjet és a magyar sakkszövetséget, nem kevésbé a kiemelkedő szovjet és a magyar sakkozókat személy szerint. A magyar sakkozás biztató jövőjének garanciáját sakkszövetségünk, egyesületeink céltudatos munkájában, a sakkoktatók és –szakírók munkájában látom. Személyileg nagy fontosságú az ereje teljében lévő és megújulásra mindig képes Portisch nagymester, a fejlődő és erősödő Ribli, Adorján, Sax nagymesterek, a nők között Petrovicsné Verőci Zsuzsa, Ivánka Mária nagymesterek és a mögöttük felzárkózó többi fiatal ígéret alkotó tevékenysége. Végül, de nem utolsósorban a magyar sakkozás fejlődésének is biztató jövőt ígér a szocialista társadalmi rendszerünk, amely kedvező feltételeket nyújt a kiemelkedő versenyzőinknek és a most első lépéseket tevő úttörő sakkozóknak egyaránt. Búcsúzóul minden jót, sok sikert kívánok a szovjet barátainknak, és külön a sakkjáték szovjet híveinek, a Komszomolszkaja Pravda olvasóinak.
Megjelent a Komszomolszkaja Pravda, a Lenini Komszomol tizenegy millió példányban megjelenő napilapjában 1980. november 2-án, valamint a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi lapjában, a Magyar Ifjúságban 1980. november 14-én.
Az interjúból mindenképpen kiderül, hogy Kádár igazán szereti a sakkot, és fontosnak tartja. Ez is valami, ha már a játékerejét illetően jóval kevesebb információ maradt fent. Állítólag a volt kommunista vezető azt mondta Portisch Lajos nagymesternek, hogyha fiatalon folytathatta volna a sakkot, lehetséges, hogy eléri a mesteri címet…
Szintén Portisch mesélte, hogy 1973-ban, úgynevezett „négykezes” partikat játszottak: „…Kádár partnere Karpov nagymester volt, az enyém Pavlov szovjet nagykövet. Mint a pingpongban szokásos, mind a két oldal felváltva húzott, közben nem tárgyaltuk meg a lépéseket. Két parti döntetlenül végződött, a harmadikat a Karpov–Kádár páros nyerte meg. Karpov akkor még nem játszott nálam jobban, de Kádár jobban sakkozott, mint Pavlov.”
Kádár János és Anatolij Karpov
Honfi György (Honfi Károly nemzetközi nagymester fia) azt írja: „Kádár János nemcsak, hogy jól sakkozott, hanem a magyar sakktársadalom nagyon is sokat köszönhet neki.” Utóbbi kétségtelen. Kádár személye valóban garancia volt a magyar sakksport fennmaradására és fejlődésére. Honfi György másik kijelentésével, azzal, hogy Kádár jól sakkozott, viszont már lehetne vitatkozni.
Papp Márió a 100 híres ember 100 sakkjátszmája című könyvében úgy fogalmaz: „(Kádár) 1928-ban megnyert egy kisebb ifjúsági versenyt. Szenvedélyes amatőrjátszó maradt egész életében.”
Sajnálatos módon, és lehet, hogy nem véletlenül, Kádár sakkparti nem maradt fent, hogy eldönthessük, mi az igazság az első titkár sakktudásával kapcsolatosan. Fennmaradt viszont két fotó, amelyen Flórián Tibor, nemzetközi mester és Kádár János sakkozik.
Az első fotó alapján rekonstruálható, hogy a parti így kezdődött: 1. d4 d5 2. c4 e6 3. Hc3 Fb4 4. e3 Hf6
5. Hf3 c5 6. Fd3 0-0 7. 0-0 Hc6 8. a3 Fa5. Papp itt felteszi a kérdést: hol lesz a c8 futó helye?
A következő kép egy nagy ugrást mutat a partiban: Kádár gyakorlatilag vesztésre áll. Fekete utolsó lépése fxe4, amire jöhet Fxe4 és a másodhúzónak súlyos gondjai lesznek a jövőben.
Papp Márió, a könyv írója szerint ebben a partiban Flórián Tibor szándékosan nem kezdeményezett, de még igénytelen lépegetése mellett is képes volt sötét önmagát gondok elé állítani. Világos gyakorlatilag nyert állásra tett szert anélkül, hogy bármit csinált volna.
Az első ábrával kapcsolatban biztosan van itt egy kis túlzás, Kádár megnyitáskezelésével voltaképpen semmi baj sincs. Az internetes sakkadatbázis szerint nemzetközi nagymesterek is játszottak már így. Az pedig, hogy Kádár a középjátékban vesztésre áll Flórián Tibor ellen, nem olyan rendkívüli csoda.
Csermanek János 1943-ban, illegalitásban kapja a Kádár János nevet
Nyugodtan kijelenthető, Kádár amatőr sakkozó volt, nem több. Ám nem is kellett, hogy több legyen. Karrierjét a politikában csinálta meg. Persze el lehet játszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Csermanek János mégis inkább a sakk felé fordul, megszerzi a nemzetközi mester címet, és nem politizál. El lehet játszani, de mit érnénk el vele…
Valamikor a XIX. század derekán történhetett a bécsi Rebhuhn kávéházban, hogy egy idősebb férfi sakkozott egy fiatallal. Az egyik lépésen a fiatalabb hosszasan elgondolkodott. Partnere a sürgető „Na”-val jelezte türelmetlenségét. A fiatal nem válaszolt, csak sietve húzott. Néhány lépés múlva azonban egyszerre az idősebb kezdett el töprengeni. Most a fiatalon volt a sor, hogy az évődő „Na”-val adja vissza a kölcsönt. Az idősebb félig csodálkozva, félig töprengve kérdezte:
- Tudja ön fiatalember, hogy ki vagyok én?
- Hogyne, ön Epstein bankár a börzéről. Jegyezze meg azonban, hogy a sakktábla mellett én vagyok az Epstein!
A fenti anekdota főhőse Wilhelm Steinitz, a sakkozás első hivatalos világbajnoka. Steinitz az Osztrák-Magyar Monarchiában, Prágában született 1836-ban. Sakkmunkásságának két fontos eleme van: 1. 1866-ban legyőzi Adolf Anderssent, és ezzel világbajnok lesz 1894-ig. Közben kihívók egész hada ellen tartja a trónusát, olyan kiválóságokkal játszik párosmérkőzést, mint Zukertort, Csigorin vagy a magyar születésű Gunsberg Izidor. 2. megteremti a pozíciós játékot.
Utóbbi rendkívül fontosnak bizonyul. Steinitz lefekteti a modern sakkozás elméleti alapjait, azaz szembemegy a romantikus sakkfelfogással, az áldozatok hajszolásával. Habár kortársai, jellemző módon, értetlenkednek az új eszméktől, a világbajnok rendíthetetlenül írja cikkeit a „The Field” nevű angol sakkújságban.
Wilhelm Steinitz (1836-1900). Emanuel Lasker tudja csak megfosztani őt világbajnoki címétől 1894-ben.
Steinitz legfontosabb megállapításainak összegzése az előnyről és hátrányról:
1. Fejlődési fölény.
2. Nagyobb mozgékonyság.
3. A centrum feletti uralom.
4. Az ellenfél királyállásának a gyengesége.
5. Gyenge pontok az ellenfél táborában.
6. Gyenge gyalogok az ellenfél táborában (izolált, kettős, lógó és visszamaradt gyalogok).
7. Gyalogtúlsúly a vezérszárnyon. (A királytól távollévő gyalogtöbblet rendszerint könnyebben mozgósítható vagy a királyszárnyi akciót vezérszárnyi ellenlökéssel lehet gyengíteni. Ezt az ellenakciót az ottani gyalogtöbblet legtöbbször megkönnyíti.)
8. A nyitott vonalak birtoklása.
9. Futópár – futó és huszár, vagy két huszár ellenében.
10. Anyagi előny.
Steinitz szerint tehát a játszma kezdeti szakaszában ilyen előnyök szerzésére, illetve ezek ellentéteire, a hátránynak elkerülésére kell törekednünk. Amíg a két táborban az előnyök és a hátrányok egyensúlyban vannak, kerülnünk kell az olyan elhatározó jellegű akciót, mint a kezdeményezés, vagy éppen a támadás, helyette arra kell törekednünk, hogy különböző mesterkedésekkel (manőverezés, lavírozás, átcsoportosítás) megbontsuk az egyensúlyt a magunk javára.
Továbbiak:
1. Az elsáncolt király helyzete akkor a legbiztonságosabb, ha az előtte lévő gyalogok még az eredeti helyükön állnak. E gyalogok bármelyikének feltolása a királyállás bizonyos fokú meggyengülését vonja maga után.
2. Ha a futónak négy szabad mezője van, míg az ellenfél futójának csak három, akkor ez ugyan egészen parányi előny, de ha sok ilyen parány tevődik össze, akkor ezekből végül jelentős „plusz” keletkezik. Ha aztán létrejött ez a bizonyos „plusz” az állásban, csak akkor válik lehetővé, egyben szükségszerűvé a kombináció. Nem lehet eredményes a kombináció pozíciós túlsúly nélkül, és nem lehet döntő a pozíciós túlsúly kombináció nélkül. A lényeges túlsúly feszültséget teremt, a feszültség alkalmat a kombinációra. Ha ezt az utóbbi alkalmat elszalasztjuk, elenyészik a túlsúly is.
3. A király erős báb.
4. Centrumgyalogokkal akadályozzuk az ellenfél tisztjeinek a centrumba való beépítését, a sáncolást pedig lehetőség szerint halogassuk. Ha aztán az ellenfél olyan időpontban sáncol, amikor gyalogtámadás indítható a sáncállás ellen, akkor helyezzük a királyt biztonságba az ellenkező oldalon, és indítsunk támadást az ellenfél királyállása ellen.
5. A Morphy által oly sokszor megszerzett, majd vonalnyitások után érvényesített fejlődési fölény többnyire csak nyílt állásban, tehát a vonalnyitás következtében érvényesült. Ha az ellenfél el tudja érni a pozíció zárva tartását, akkor a fejlődésbeli fölénynek nincs különösebb jelentősége. Zárt pozícióban az eredményes támadás feltételei mások: a támadó fél állásában több pozíciós előnynek kell lennie, mint ellenfelében.
6. A gyalogoknak úgy kell előnyomulniuk, hogy minél több védelmet és támogatást (felvonulási terepet) nyújtsanak a tiszteknek.
7. Ha az ellenfél tisztjei zsúfoltan állnak, ne könnyítsünk cserével helyzetén.
8. Nem arra kell törekedni, hogy minél gyorsabban hozzuk játékba a tisztjeinket, hanem arra, hogy minél hatásosabban helyezzük el. Ha pedig ez több időt vesz igénybe, mint az ellenfél fejlődése, akkor tovább kell őrizni a pozíció zárt jellegét.
9. A futó előnye abban van a huszárral szemben, hogy messzire hat, tehát hazulról is képes támadni a célpontot az ellenfél térfelén, és egyidejűleg otthon még védő feladatot is láthat el. Ezzel szemben hátránya, hogy egyszínű figura, tehát vagy sötét vagy világos mezőkön mozoghat, ellentétben a „kétszínű” huszárral, amely bármelyik mezőt megszállhat. A huszár hátránya viszont, hogy haladása lassú, olykor 3-4 lépésbe is beletelik, míg hazulról támadhat ellenséges célpontot. A futópárnál azonban eltűnik az egyes futó hátránya, a kettő együtt szépen kiegészíti egymást: az egyik világos, a másik a sötét mezőket ellenőrzi. Csupán egyetlen hátrányuk marad meg így is: sem a saját, sem az idegen gyalogot nem tudják úgy átívelni, mint a huszár, mozgásukat tehát a gyalogfalanx korlátozza. Ezért van, hogy zárt állásban a huszárok többet érnek, nyílt állásban, laza gyalogalakulat mellett pedig értékesebb a futó, vagy pláne a futópár. Vigyázat, a zárt állásból könnyen lehet nyitott és fordítva.
Végzetül egy csillogó Steinitz kombinációt szeretnék a mai napra megmutatni:
Világos lép, és győzelemre vezeti bábúit.
A megoldás (hamarosan) a hozzászólások között.
Olyasmit keress az állásban, ami egy sakk táblán nem létezhet.
Paul Morphy csupán 4 évig volt "világbajnok" (1858-1862). Sajnos, idejekorán visszavonult a versenyzéstől.
Paul Morphy (1837-1884), a sakkozás első (nem hivatalos) világbajnoka. Játéka nagyon sokat hozzátett a sakkozás fejlődéséhez. Morphy a játszmáiból tanulságokat, általános sakkelveket, sakkbölcsességeket fogalmazott meg, amelyek jó eséllyel minden partiban működnek. Ha mégsem, annak a konkrét változatokból adódó sajátosságok az okai, általában azonban az alábbiakat kitűnően fogjuk tudni hasznosítani jószerivel bármilyen tipusú állásban.
1. a játszma kezdeti szakaszában – a megnyitásban – a legfontosabb feladat a haderő harmonikus és minél gyorsabb kifejlesztése.
2. a fejlődés befejezése, vagy legalábbis döntő fejlődési előny nélkül támadást indítani korai és céltalan.
3. a fejlődési előny érvényesítéséhez nyílt vonalakra, szabad átlókra van szükség.
4. aktív és passzív tisztek közti különbség figyelembevétele (helyzeti energia).
5. gyalogroham tisztek támogatása nélkül nem lehet eredményes. A gyalogroham akkor válik átütővé, ha sikerül vonalat nyitni (lehetőleg az ellenséges királyállás felszakításával egybekapcsolva).
6. az ellenfél állásában keletkezett gyengeségeket tartósítani (rögzíteni) és lehetőleg könnyű tisztekkel kell megszállni. A királyállás gyengesége különösen hatásossá teszi a gyalogrohamot.
7. jobb fejlődés mellett nyílt állásra kell törekednünk.
Morphy ezekből a legfontosabbnak a fejlődést és a tisztek aktivitását tekintette. Ennek érdekében szívesen áldozott gyalogot a megnyitásban (cseljátékok), vagy a játszma első szakaszában (kezdeményezés). Igyekezett ideális gyalogcentrumra szert tenni (e4, d4). Nagyon gyakran alkalmazott előőrsöt, még ha annak korai felszámolására számítani is kellett. Előretolt gyalogját sikerrel használta áttörésre is. Játékának vonása az „f” gyaloggal történő előrenyomulás. Kedvelt stratégiai törekvése a kötés.
Végezetül következzék egy Morphy feladvány, hogy ma se maradjunk gondolkodnivaló nélkül.
Fehér indul, és két lépésben mattot ad!
A megoldás (hamarosan) a hozzászólások között.
